Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Brazília-Skócia meccs előtt, közben és után a két szurkolótábor együtt bulizott a foci-vb-n. A skót szurkolók szokás szerint sokkal jobbak, mint az országuk válogatottja.

Brazília 3-0-ra legyőzte a skót csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság C csoportjának miami mérkőzésén, így csoportelsőként lépett a legjobb 32 közé. Az öt végső diadalával csúcstartó dél-amerikai együttes jövő hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért az F jelű négyes második helyezettjével találkozik Houstonban, míg az európai gárda három pontjával még reménykedhet, hogy benne lesz a nyolc legjobb harmadikban a 12 csoportból. Ami viszont biztos, a skót szurkolók megint kitettek magukért, szokás szerint ők jelentik a torna üde színfoltját. 

A skót szurkolók mindenhol kiváló hangulatot okoznak
A skót szurkolók mindenhol kiváló hangulatot okoznak Fotó: Craig Williamson - SNS Group / SNS Group

Máris hiányolják a skót szurkolókat

Skócia és Brazíla ötödik alkalommal találkozott a foci-vb-k történetében, 1974-ben, 1982-ben, 1990-ben, 1998-ban és most is összefutottak. Két közös pont van, a skótok még soha nem tudtak nyerni, de a szurkolóik újra hatalmas hangulatot kreáltak. Nem túlzás azt állítani, hogy 

a skót drukkerek nagyobb hírnevet szereznek Skóciának, mint maga a válogatott. 

Elsősorban élményért utaznak: énekelnek, isznak, viccelődnek, barátkoznak a helyiekkel és az ellenfél drukkereivel. A vb-n Bostonban és Miamiban fesztiválhangulatot teremtettek, és a helyi vendéglátósok kifejezetten örültek az érkezésüknek. A brazilokkal pedig különösen könnyű megtalálni a közös hangot. Egy világbajnokság nemcsak a pályán, hanem az utcákon, a kocsmákban, a metrókon és a szurkolói zónákban is zajlik. Már most azt írják, hogy kár lenne, ha a skótok már a csoportmeccsek után hazamennének - számolt be a skótokról a ABC News.

Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Brazília-Skócia
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!