Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA portugál–spanyol rangadó nemcsak a világbajnokság egyik legjobban várt mérkőzése volt, hanem Cristiano Ronaldo utolsó vb-szereplése miatt is különleges jelentőséggel bírt. A 41 esztendős klasszisnak a spanyolok elleni vereséggel ért véget a hatodik világbajnoksága, noha sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításba torkollik a találkozó, a csereként beállt Mikel Merino végül a rendes játékidőben eldöntötte a továbbjutást sorsát.

Fotó: Kisbenedek Attila /AFP
„Nagyon kiegyenlített mérkőzés volt, helyzetek akadtak itt is, ott is, talán a spanyoloknak több – mondta a Ferencvárosnál scoutként dolgozó Pintér Ádám az Origo Sportnak. – Azt azért leszögezném, hogy én a spanyolokkal szimpatizálok, de ettől függetlenül szerettem volna, hogy Cristiano Ronaldo minél tovább meneteljen az utolsó világbajnokságán. Összességében inkább a spanyolok oldalára billent a mérleg, megérdemelten jutottak tovább.”
A korábbi válogatott futballista szerint a spanyolok ezúttal is a torna legnagyobb esélyesei közé tartoznak, játékuk pedig jól tükrözi azt a filozófiát, amely hosszú évek óta meghatározza a nemzeti együttest.
„Spanyolország mindig esélyes a végső győzelemre, szerintem ez most is így van. Azért az sokat elmond, hogy immár öt meccsen nem kaptak gólt. Rendkívül szervezettek, a rájuk jellemző módon a labdatartáson alapul a játékuk, és ha adódik egy lehetőség, azt kegyetlenül kihasználják. A torna elején Lamine Yamal hiányzott, az ő sérülés utáni visszatérése érezhető, noha most Nuno Mendes jól semlegesítette. A portugálok oldalán abban láttam a hibát, hogy elkezdtek türelmetlenek lenni, a játékvezetővel is sokat foglalkoztak, és végül pont egy ilyen szituációból kapták a gólt. A spanyolok türelmesebbek voltak, és ez végül eredményre vezetett.”
Cristiano Ronaldo testközelből
Pintér Ádám azon kevés magyar játékos közé tartozik, aki klub és válogatott szinten is találkozott Cristiano Ronaldóval. A Zaragoza játékosaként többször is pályára lépett ellene a spanyol élvonalban, amikor Ronaldo még a Real Madrid játékosa volt, míg a magyar válogatottban a 2016-os Európa-bajnokság emlékezetes, 3-3-as mérkőzésén, valamint két világbajnoki selejtezőn is megmérkőzött vele, így testközelből megtapasztalhatta, milyen érzés a portugál klasszis ellen futballozni.
A kamera ugye legtöbbször a labdát követi, sok esetben nem lehet látni a képernyőn az adott játékost. Az ő esetében mindig az látható rajta, hogy minden sejtjével, idegszálával a gólszerzésre koncentrál. Ő az a játékos, aki az utolsó pillanatig küzd, és belead mindent, amíg a játékvezető le nem fújja a mérkőzést. Egyszer feltették neki azt a kérdést, hogy melyik góljára emlékszik leginkább és melyik a legfontosabb, ő pedig azt felelte erre, hogy mindig a következő.
A közös mérkőzések közül természetesen szóba került a 2016-os Európa-bajnokság emlékezetes csoportmérkőzése, amelyen a magyar válogatott 3-3-ra végzett Portugáliával.
„Döntetlent játszottunk velük a csoportkör utolsó mérkőzésén, ott azért ki tudtuk hozni a sodrából – utalt Pintér azokra a Ronaldo kifakadását mutató képsorokra, amelyek bejárták a világot. – De ez is csak azt mutatta, amiről az imént beszéltem, hogy folyamatosan a győzelmen járt az esze, az egész pályafutása ezt tükrözi. Ez az eset ugye ellenünk történt, talán azért nagyítottuk fel, de ő minden mérkőzést így élt meg. Amikor helyzetbe került, de nem őt választották a társak, vagy nem kapta a passzt, hiába várta – ezeknek mindig hangot adott, a gesztusaiból is lehetett látni, hogy neki csak a győzelem jöhet szóba.”
A beszélgetés során szóba került az is, miként változott Cristiano Ronaldo játéka az évek során, és hogyan képes még 41 évesen is a legmagasabb szinten teljesíteni.
„Mindenkin fog az idő, de ő igyekszik a legjobb formában maradni, pontosan tudja, hogy mire képes még és mire nem. Aki ennyi mérkőzést tud játszani, amennyin ő szerepelt a pályafutása során, az mestere a testének. Volt olyan eset, amikor egy sérülésnél hetekig, hónapokig tartó kihagyást jósoltak neki, ő pedig azt mondta, hogy pontosan ismeri a testét, és nyolcnapos felépülést becsült – úgy is lett.”
A mai modern sportban – és most nem csak a labdarúgásra gondolok – az a legfontosabb, hogy az adott sportoló megismerje a testét és a mesterévé váljon annak a tudásnak, hogy milyen étel, mennyi pihenés kell neki. Ő ezen a téren a legfelső polcon található, elképesztően kiképezte magát.
„Nem véletlen az, hogy bárhol futballozott, két-három órával előbb érkezett az edzésre, és ugyanennyivel később is ment haza. Otthon is foglalkozik magával, saját séfje, rehabilitációs központja, fizioterapeutái vannak, mindent megtesz annak érdekében, hogy ennyi évesen is még ilyen szinten tudjon teljesíteni.”

Fotó: Stefan Koops/NurPhoto/AFP
Kritizálni könnyű
Cristiano Ronaldo szerepeltetése a világbajnokság alatt is heves vitákat váltott ki, sokan úgy vélték, csereként nagyobb hasznára lehetett volna a portugál válogatottnak. Pintér Ádám szerint azonban a portugál klasszist nem lehet pusztán a pályán nyújtott teljesítménye alapján megítélni.
A kritikusok mindig azokat tudják kritizálni, akik a kirakatban vannak. Ilyen ő is.
„Amikor még a legjobb időszakában volt, akkor is megtalálták azzal, hogy nem rúg gólt otthon, nem talál be idegenben, mindig volt valami. Ő pedig csak visszakérdezett, akkor mégis hogy lehet, hogy ő szerezte a legtöbb gólt, így elhallgattatva a károgókat. Cristiano Ronaldóról beszélünk, biztosan nem abban a formájában futballozik, mint régen, de ha a tizenhatoson belül labdát kap, még mindig mindenki felemeli a fejét. Nem tudom, a jelenlegi helyzetben pontosan mi van a háttérben, de itt nemcsak az adott forma számít, sokat nyom a latban, hogy ő milyen vezér a pályán, az öltözőben, a játékosokat mennyire tudja a nehéz időszakból vagy periódusból kimozdítani, és ő ebben mindig jó volt. És még mindig ott van a kérdőjel, hogy az esetleg helyette játszó mit tud hozni vagy hozzáadni, mert azzal meg mindenki tisztában van, hogy Ronaldo mit hoz vagy mit képvisel. Szerencsére ezt a döntést nem nekem kellett meghozni.”
A világbajnokság egészéről is megosztotta a véleményét. Úgy látja, ez a torna elsősorban egy korszak lezárásáról szól, hiszen több futballikon számára is ez jelentette az utolsó világbajnoki szereplést.
„Ez a világbajnokság elsősorban a nagy csillagok visszavonulásáról szól: ki lehet emelni Luka Modricot, Lionel Messi esetében nem tudjuk, hogy lesz-e még, de pont ezek miatt fog mindenkiben nyomot hagyni. Ronaldónak is ez volt az utolsó vb-je, és ezekért érdemes nézni a tornát” – zárta szavait Pintér Ádám.


