Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz észt Gert Remmel, a Debrecen nyáron kinevezett edzője a Konferencia-ligában mutatkozott be a hajdúsági csapat kispadján. A Loki az NB I negyedik helyezettjeként kvalifikálta magát a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőkörébe, elsőre pedig örmény ellenfelet kapott, amelyet az új edző vezetésével is illett volna felülmúlnia.

Fotó: Ladóczki Balázs
Azonban ez csak leírva tűnt egyszerűnek, különösen azután, hogy a nyári átigazolási időszakban távozott Debrecenből a csapat két legértékesebb játékosa. A középpályás Szűcs Tamás a portugál Famalicaóhoz igazolt, míg a középcsatár Bárány Donát a holland ADO Den Haag együtteséhez került.
A Debrecen kapufáig jutott az első félidőben
A Loki az idei szezonban még nem játszott tétmeccset, míg a Pjunyik Jereván már a Konferencia-liga első körében érdekelt volt, melyben kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a máltai Marsaxlokk csapatát. Az örmény csapatnak a magyar riválisokkal szemben viszont nincsenek jó emlékei, 1997-ben az MTK kettős győzelemmel búcsúztatta a Bajnokok Ligája selejtezőjében, míg tavaly a Győr 4-3-as összesítéssel ejtette ki a Konferencia-liga-selejtező második körében.
Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a Lokinál valamivel többet volt a labda, az örmény csapat viszont rendkívül veszélyes kontrákat vezetett.
A találkozó első nagy helyzetére viszont egészen a 31. percig kellett várni.
Ekkor a 19 éves Tercza Gergő jobb oldali beadását a berobbanó Kocsis Dominik fejelte nyolc méterről kapura, de az ígéretes kísérlete a bal kapufán csattant. A fordulás után a Debrecen óriási intenzitással kezdett, a kapujához szögezte a Pjunyik Jerevánt, és úgy tűnt, bármikor jöhet a magyar csapat első gólja.
Bombagóllal szerzett vezetést a Debrecen
Ennek ellenére az 56. percben kis híján az örmény csapat szerzett vezetést. Egy gyors kontratámadás végén a hosszú oldalon érkező Daniil Kulikov kapott egy remek beadást, de a léc alá tartó fejesét a bolgár Plamen Andreev óriási bravúrral ki tudta ütni.
Három perccel később viszont a Loki előtt is adódott egy hatalmas lehetőség. Egy kapu előtti lecsorgó labdát Sohan Baldoni gyűjtött be, de a francia csatár tízméteres lövése pár centivel elkerülte a kapu jobb oldalát.
Sokat viszont nem kellett bánkódniuk a debrecenieknek a kihagyott helyzet miatt, ugyanis az 59. percben egy óriási bombagóllal összejött a vezetés.
Egy remek letámadás után a Loki labdát szerzett az örmény csapat támadóharmadában, a 21 éves Cibla Flórián a tizenhatos bal sarkánál húzott egy befelé cselt, majd 17 méterről gyönyörű gólt tekert a hosszú felsőbe (1-0).
- Cibla Flórián gyönyörű gólja a linkre kattintva nézhető meg.
A bekapott gól után az örmény csapat ritmust váltott, ment előre az egyenlítésért és a 65. percben majdnem be is talált. Hovhannes Harutyunyan kapott egy labdát háttal a kapunak, de sikerült lefordulnia és 15 méterről visszahúzta a labdát a rövid alsó irányába, a lövése viszont a jobb kapufán csattant.

Fotó: Derecsényi István / dvsc.hu
Hét perccel később eldönthette volna a meccset a Loki. Dzsudzsák szerzett labdát 30 méterre a kaputól, majd sarokkal indította Ciblát, aki ziccerbe került, de nyolcméteres lövése elsuhant a bal kapufa mellett. A 73. percben újabb hatalmas debreceni helyzet maradt ki. Ezúttal Cibla szerzett labdát a tizenhatos előtt, a lecsorgóból Kocsis Dominik lőhetett ziccert, de az ő lövése is elcsorgott a kapu mellett.
Az utolsó húsz percben a Debrecen kontrollálta a játékot, de fölösleges kockázatot már nem vállalt, így végül sikerült megtartani egygólos előnyét, az észt Gert Remmel pedig győzelemmel debütált a csapat kispadján.
Konferencia-liga, második selejtezőkör, első mérkőzés
Debreceni VSC (magyar)-Pjunyik Jereván (örmény) 1-0 (0-0)
gólszerző: Cibla (59.)
A másik csütörtök esti magyar érdekeltségű Konferencia-liga-selejtezőn a Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosz csapatától. A tolnai csapat szűk egy órát követően már kétgólos hátrányban volt, azonban a csereként pályára küldött Böde Dániel a 71. percben egy parádés góllal szépíteni tudott, amivel kialakította az 1-2-es végeredményt.
- A 39 éves Böde Dániel gólja a linkre kattintva nézhető meg.
Ha Paks a jövő csütörtöki visszavágón bravúrral kiejtené Panathinaikoszt, akkor a szlovák Spartak Trnava és a bolgár CSZKA 1948 párharcának győztesével játszana a következő körben.
- kapcsolódó cikkek:




