Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Thomas Müller nem kertelt az argentinok nyolcszoros aranylabdásával kapcsolatban. A német labdarúgó-válogatott korábbi sztárja szerint Lionel Messi jelenléte nyomást gyakorol a játékvezetőkre, a bírók tulajdonképpen tartanak tőle.

Thomas Müller 2014-ben tagja volt a világbajnok német válogatottnak, amely a döntőben éppen a Lionel Messi vezette argentinokat győzte le. Németország-Argentína mérkőzésre a 2010 tornán is sor került, akkor a negyeddöntőben találkozott a két csapat. A mérkőzés után Müllerék lehettek boldogabbak, ugyanis 4-0-ra verték Messiéket.

A 2010-es vb negyeddöntőjében a németek kiütötték Lionel Messiéket
A 2010-es vb negyeddöntőjében a németek kiütötték Lionel Messiéket
Fotó: FRANCOIS-XAVIER MARIT / AFP

Thomas Müller Lionel Messit kritizálta?

A Bayern München legendája nemrég újra felidézte a 2010-es negyeddöntőt, és arról beszélt, hogy Messi jelenléte a pályán időnként befolyásolhatja a játékvezetők döntéseit.

„Már vezettünk Argentína ellen, Lionel Messi pedig közvetlenül mellettem állt. A labda felpattant a földről, majd eltalálta a kezemet, amely természetes pozícióban volt a testem mellett. 

A játékvezető azonnal sárga lapot adott nekem, és szerintem ennek egyszerűen az volt az oka, hogy Messi ott állt mellettem. 

Úgy éreztem, Messi úgy nézett a bíróra, mintha azt mondaná: kétgólos hátrányban vagyunk, segíts egy kicsit” – idézte Müller szavait a goal.com.

Messi és Müller csatája folytatódhat

Müller kijelentései ismét előhozták azokat a vitákat, amelyek szerint Messit és Argentínát a 2026-os világbajnokság során segítették a bírók. A szurkolók és a média munkatársai is hosszan vitatkoztak több olyan játékvezetői döntésről – még Cristiano Ronaldo is reagált egy ilyen jellegű videóra –, melyeket sokan az argentinok javára meghozott ítéleteknek tartottak. 

Messi és Müller többször farkasszemet nézett már egymással a pályán, a Bajnokok Ligájában több Barcelona-Bayern párharc során is összecsaptak. Jelenleg mindketten az MLS-ben játszanak, az argentin klasszis az Inter Miami, a német támadó pedig a Vancouver Whitecaps játékosa – az amerikai bajnokságban is futballoztak már egymás ellen.

  • Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!