Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNem minden futballista története indul csillogással és sikerekkel. Van, akinek már gyerekként olyan tragédiákkal kell szembenéznie, amelyek egy életre nyomot hagynak benne. Pontosan ilyen történet Ricardo Rodríguezé is. A svájci válogatott rutinos védője veleszületett betegséggel jött a világra, majd 15 évesen pedig elveszítette daganatos édesanyját. Ma már a svájci válogatott egyik legnagyobb rutinú játékosaként készülhet a világbajnoki negyeddöntőre.
„Ami nem öl meg, az megerősít” – tartja a mondás, és talán kevés futballista életére igaz annyira, mint Ricardo Rodríguezére. A svájci válogatott rutinos védője ma már hazája egyik legmegbecsültebb játékosa, aki a 2026-os világbajnokságon ismét fontos szerepet tölt be csapatában. Könnyen lehet azonban, hogy ez lesz pályafutása utolsó nagy tornája a nemzeti együttes mezében. Pedig gyermekkorában aligha gondolta volna bárki, hogy egyszer a világ legjobbjai között futballozhat. Rodríguez veleszületett rendellenességgel jött világra, állapota pedig annyira súlyos volt, hogy az orvosok sem sok esélyt adtak a túlélésére. A családja még papot is hívott hozzá, mert attól tartottak, hogy nem éli meg az első napokat. Később újabb megpróbáltatások következtek az életében, ám minden nehézség ellenére felállt, és végül nemcsak profi labdarúgó lett, hanem Svájc egyik legnagyobb példaképe is.
Nem sok esélyt adtak a túlélésre Ricardo Rodrígueznek
Az, hogy Ricardo Rodríguez egyáltalán profi futballista lett, már önmagában is kész csoda. Az ő története ugyanis nem egy futballpályán kezdődött, hanem egy kórházi szobában, ahol a születése előtt még az is kérdéses volt, hogy életben marad-e.
Édesanyja nyolc hónapos terhes volt, amikor az orvosok megállapították, hogy a kisfiú veleszületett rekeszizomsérvvel fejlődik az anyaméhben. Ez a ritka rendellenesség azt jelenti, hogy a rekeszizom nem záródik megfelelően, így a hasüreg szervei a mellkasba kerülnek, és nem hagynak elegendő helyet a tüdő egészséges fejlődésének. Ricardo állapota különösen súlyos volt.
A gyomra, a lépe, a mája és a belei egy része is a mellkasába került, ezért közvetlenül a világra jötte után életmentő műtétre volt szükség. Az orvosok nem sok reményt fűztek a túléléséhez, a családot pedig felkészítették a legrosszabbra. Még papot is hívtak hozzá, mert attól tartottak, hogy a kisfiú nem éli meg az első napjait.
A sors azonban végül felülírta az orvosok legrosszabb jóslatait. Ricardo túlélte a műtétet, napról napra erősebb lett, és lassan elkezdhette azt az életet, amelyről születésekor még senki sem hitte, hogy megadatik neki.
Az első évek korántsem teltek nyugodtan. Hároméves koráig rendszeresen, félévente kellett visszajárnia orvosi vizsgálatokra, miközben a szülei szinte burokban nevelték. Minden apró fertőzés komoly veszélyt jelenthetett számára, ezért a legkisebb megfázást sem vehették félvállról.
Még egy egyszerű nátha sem volt megengedhető. Az is életveszélyes lehetett volna
- idézte fel korábban édesanyja, Marcela a fia születése utáni éveket. A közösen átélt megpróbáltatások örökre összekovácsolták őket, Ricardo és édesanyja között pedig egészen különleges kötelék alakult ki.
Következett az újabb megpróbáltatás
A legnagyobb csapás 2015-ben érte. Az év elején daganatos betegséget diagnosztizáltak édesanyjánál, Marcelánál. Bár a család mindent megtett, hogy legyőzzék a betegséget, néhány hónappal később már nem tudtak segíteni rajta. Ricardo számára édesanyja halála olyan veszteség volt, amelyet azóta sem tudott feldolgozni. Emlékét a mai napig magával hordozza: a hátára tetováltatta születési évét, az 1968-as számot, pályafutása kezdetén pedig a 68-as mezszámot viselte, hogy ezzel is tisztelegjen előtte. Nyakán a J és az M betűk is szüleire emlékeztetik – a J édesapját, Josét, az M pedig szeretett édesanyját, Marcelát jelképezi.
Két testvére, Roberto és Francisco szintén a 68-as mezszámot választotta pályafutása során, így mindhárman ugyanazzal a számmal őrizték édesanyjuk emlékét. Ricardo a mai napig nehezen beszél erről az időszakról, de egy mondat mindennél jobban megmutatja, mit jelent számára az édesanyja.
Még mindig hallom anyukám hangját. A fejemben él, és örökre a szívemben marad.
Nyomornegyedből a vb-ig
A nehéz gyermekévek után a futball lett Ricardo Rodríguez legnagyobb menedéke. Zürich egyik legkeményebb városrészében, Schwamendingenben nőtt fel, amelyet egykor a helyi sajtó csak „Zürich Bronxaként” emlegetett. A két hőerőmű és autópályák közé szorult negyed nem a legideálisabb hely volt egy gyerek számára, ő azonban már egészen fiatalon megtalálta azt, ami reményt adott neki.
Hatévesen kezdett futballozni a helyi Schwamendingen csapatában, tehetségére pedig hamar felfigyeltek. Nem sokkal később már az Zürich akadémiáján nevelkedett, noha bátyja, Roberto a városi rivális Grasshoppers játékosa volt. Ez a döntés végül az egész pályafutását meghatározta. Rodríguez fejlődése szinte megállíthatatlan volt. Mindössze 16 évesen bemutatkozott az Zürich első csapatában, egy évvel később pedig Svájccal megnyerte a 2009-es U17-es világbajnokságot Nigériában. A sikerek után a felnőttválogatott kapuja is gyorsan megnyílt előtte: Ottmar Hitzfeld 2011-ben meghívta a nemzeti csapatba, ahol hosszú évekre Svájc első számú balhátvédjévé vált.
Klubszinten is meredeken ívelt felfelé a pályája. 2012-ben a Wolfsburg szerződtette, ahol rövid idő alatt a Bundesliga egyik legjobb balhátvédjeként tartották számon. Védő létére nemcsak a védekezésben volt kiemelkedő, hanem a támadásokból is rendszeresen kivette a részét: 184 bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett, ami ezen a poszton egészen kivételes mutató.
2017-ben újabb álma vált valóra, amikor az AC Milan játékosa lett. Az élete gyökeresen megváltozott, de a sikerek ellenére sem felejtette el, honnan indult. Valahányszor gólt szerez, az első mozdulata mindig ugyanaz: az ég felé mutat. Ezzel minden egyes gólját édesanyja emlékének ajánlja, akinek szeretete és emléke ma is végigkíséri az életét és pályafutását. Az évek során megfordult az AC Milan, a Torino, a PSV Eindhoven és a Real Betis csapatainál, jelenleg pedig klub nélkül várja, hogy új fejezet kezdődjön a karrierjében.
Most azonban minden figyelmét a 2026-os világbajnokság köti le. A svájci válogatott kedden este hosszabbítás és tizenegyespárbaj után búcsúztatta Kolumbiát, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol a címvédő Argentína vár rájuk.
