Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Barcelona kiütéses, 5–0-s győzelemmel kezdte az új La Liga-idényt az Elche otthonában, ám a fölényes siker után nem a három pont megszerzése került középpontba. Hansi Flick kemény üzenetet küldött a Barcelona keretéből kimaradó Alejandro Baldénak, Gavi sérülése aggodalomra adhat okot, Raphinha különös gólöröméről pedig sokan azt gondolták, hogy a katalánokkal hírbe hozott Julián Álvareznek szólt.

Hansi Flick címvédő együttese nem bízott semmit a véletlenre az új bajnoki idény első mérkőzésén: Raphinha kétszer is eredményes volt, akárcsak Fermín López, míg a nyáron a Borussia Dortmundtól szerződtetett Karim Adeyemi első tétmérkőzésén megszerezte első gólját a Barcelona játékosaként. Az ötgólos siker ellenére azonban nem kizárólag a pályán történtekről szóltak a meccs utáni hírek.

Hansi Flick (jobbra) gratulált a duplázó Raphinhának a Barcelona győzelme után
Hansi Flick (jobbra) gratulált a duplázó Raphinhának a Barcelona győzelme után
Fotó: José Hernández/Anadolu/AFP

Hansi Flick kemény üzenetet küldött

Már a mérkőzés előtt feltűnést keltett, hogy Alejandro Balde még a Barcelona keretébe sem került be. Flick nem sérüléssel indokolta a hétszeres spanyol válogatott balhátvéd mellőzését, hanem arra utalt, hogy nincs megelégedve a játékos hozzáállásával. A német edző a találkozó után elárulta, hogy vasárnap reggel személyesen is beszélt Baldéval.

Nem mondtam neki, hogy távozzon. Beszéltem vele reggel, és azt mondtam neki, hogy gondolkodjon. Hétfőn ismét beszélni fogunk

– fogalmazott Flick, aki szerint Baldénak százszázalékos intenzitással és elkötelezettséggel kell dolgoznia, ha vissza akar kerülni a csapatba.

A helyzetet Balde számára aligha könnyíti meg, hogy a helyén pályára lépő 19 éves Xavi Espart remek teljesítményt nyújtott. Az eredetileg középpályás La Masia-nevelésű futballista labdaszerzése után alakult ki a Barcelona vezető gólját eredményező büntető, majd az ötödik találatnál gólpasszt adott Fermín Lópeznek. Flick korábban már Philipp Lahmhoz is hasonlította a sokoldalú fiatalt, az Elche elleni teljesítményével pedig Espart újabb érvet szolgáltatott amellett, hogy több lehetőséget kapjon.

Gavi miatt aggódhat a Barcelona

Az ötgólos győzelemnek volt egy komoly árnyoldala is: Gavi az első félidő hajrájában megsérült, és nem tudta folytatni a játékot, a helyére Pedri állt be. Különösen aggasztó, hogy a 22 éves középpályásnak a jobb térde fájt – ugyanaz, amelyben 2023 novemberében súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett.

„Igen, a térdéről van szó. Várnunk kell. A mérkőzés után már sokkal jobban érezte magát” – mondta Flick, aki egyelőre nem akart találgatni a sérülés súlyosságáról. A Barcelonánál így az orvosi vizsgálatok eredményére várnak, mielőtt kiderülhet, mennyi kihagyás várhat a spanyol válogatott játékosra.

Raphinha Julián Álvareznek üzent?

Raphinha már a 14. percben megszerezte a Barcelona első gólját, miután Victor Chust szabálytalansága után értékesítette a megítélt tizenegyest. A brazil támadó ezt követően Pókember jellegzetes kézmozdulatával ünnepelt, ami rögtön találgatásokat indított el. Julián Álvarez beceneve ugyanis „La Arana”, azaz „A Pók”, az Atlético Madrid argentin világbajnokát pedig az utóbbi időben többször is kapcsolatba hozták a Barcelonával.

A látványos gólöröm miatt ezért felvetődött, hogy Raphinha Álvareznek üzent: akár jelezve, hogy szívesen látná őt Barcelonában, akár éppen azt, hogy nélküle is működik a katalánok támadójátéka. A magyarázat azonban sokkal egyszerűbb volt.

„Az ünneplés a fiamnak, Gaelnek szólt. Mostanában nagyon szereti Pókembert” – tisztázta a találkozó után Raphinha.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!