Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBódog Tamás együttese az első félidőben több nagy lehetőséget is kidolgozott, betalálni azonban nem tudott, a fordulás után pedig Haraszti Zsolt bombagóljával a Paks került előnybe. Sokáig úgy tűnt, ez dönti el a mérkőzést, a 88. percben azonban Medved beadása után Batoum közelről egyenlített, így 1–1-es döntetlennel zárult a Nyíregyháza–Paks mérkőzés.

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
Bódog Tamás szerint a látottak alapján csapatának lett volna lehetősége a három pont megszerzésére.
„Nem az, hogy meg lehetett volna, meg kellett volna nyerni a mérkőzést… Az első félidő abszolút a miénk volt, hat kimondottan nagy helyzetünk volt, uraltuk a mérkőzést. A második félidő nem volt jó, voltak lehetőségeink, de volt olyan fázis, amikor a Paksnak is megvoltak a lehetőségei. A második félidőre jó indulattal azt mondom, hogy ikszes volt” – értékelt a Nyíregyháza vezetőedzője az M4 Sportnak.
Bódog Tamás visszanézetné a Paks gólját
Bódog ezt követően Haraszti vezető találatára is kitért. Nem magával a lövéssel volt problémája, hanem az azt megelőző szabadrúgással, amelynek jogosságát erősen megkérdőjelezte.
Csak annyit kérek, nézzétek vissza a szabadrúgást, amiből a gól lett, hogy ki rúgott meg kit. Semmit nem… Isten ments! Attól függetlenül nem a bírón múlt, ez nem bírózás. Pont azért, mert így, hogy most ráérek, és tudom, hogy a bírónak nem volt régen videója, igaz, most már van… Úgy gondolom, érdekes volt a szituáció, vissza lehet nézni, miből lett a szabadrúgás
– fogalmazott Bódog, aki eltiltása miatt nem lehetett ott a kispadon.
A szakember ezzel vélhetően a Telesport egykori, A bírónak nincs videója című rovatára utalt, amelyben vitatott játékvezetői döntéseket elemeztek. Bódog arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a Paks gólját megelőző esetből szabadrúgás lett, a Nyíregyháza egyik szögletét videózták, majd végül sok sikert kívánt a tolnaiaknak.
A mérkőzés összefoglalója:
Bognár György szerint reális volt a döntetlen
A Paks vezetőedzője jóval kevésbé volt elégedett saját csapata játékával. Bognár György annak ellenére reálisnak nevezte az 1–1-es eredményt, hogy együttese néhány percre volt a győzelemtől.
„Közel álltunk a három pont megszerzéséhez, de a játék képe alapján teljesen reális volt az 1–1. Nagyon sok pontrúgást fejelt el az ellenfél, életveszélyes volt. Örülhetünk az egy pontnak, még akkor is, ha pár perc választott el minket attól, hogy három legyen” – mondta a tréner.
Bognár szerint ezúttal a Paks egyik legnagyobb erőssége sem érvényesült megfelelően. Úgy látta, csapata támadójátéka nem volt kellően kreatív, sokszor körülményesen és lassan futballozott, különösen az első félidőben. A szakember azt is elárulta, hogy az elmúlt napokban még változott a keret, de várakozásai szerint a következő héttől már a végleges játékosállománnyal dolgozhat.
Haraszti Zsolt kisfiai már nagyon várták a gólt
A Nyíregyháza egyenlítő találatát megelőző akció Kovács Milántól indult, aki szerint csapata egész mérkőzésen igyekezett magasan védekezni és az ellenfél térfelén labdákat szerezni. Úgy érezte, több hasonló lehetőségük is volt, amelyekből többet kellett volna gólra váltaniuk.
A mérkőzés egyik főszereplője Haraszti Zsolt volt, aki látványos góllal juttatta vezetéshez a Paksot. A 34 éves játékos számára különösen sokat jelentett a találat, hiszen az NB I-ben legutóbb 2023 szeptemberében volt eredményes.
„Nagyon kellett ez a lelkemnek. Ugye volt egy féléves kitérőm Fehérváron, most újult erővel tértem vissza. Nyilván ilyenkor benne van az emberben a motiváció, hogy ennyi idősen is megmutassa, miről van szó… Meg hát otthon van a két kisfiam, állandóan szívták a véremet, mikor rúgok már gólt” – árulta el Haraszti, aki ugyan örült a találatnak, de hozzátette, sokkal boldogabb lett volna, ha az végül győzelmet ér.


