Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A labdarúgó NB II-ben szereplő DVTK bejelentette, hogy a BVSC-Zugló elleni hazai vereséget követően távozik a csapat kispadjáról Takács Péter vezetőedző. A diósgyőri klub egyelőre keresi Takács Péter utódját, addig az U17-es csapat edzője, Kriston István irányítja a csapatot ideiglenes edzőként.

A Diósgyőr öt lejátszott mérkőzés után egy győzelemmel, egy döntetlennel, valamint három vereséggel csak a 13. helyen szerénykedik az NB II-ben, mindössze egy ponttal a kiesőzóna fölött. 

Takács Pétert öt forduló után menesztették a diósgyőri kispadról
Takács Pétert öt forduló után menesztették a diósgyőri kispadról
Fotó: dvtk.eu

A miskolci csapat szombaton hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a BVSC-Zuglótól, ezt követően a klubvezetés úgy döntött, hogy meneszti Takács Péter vezetőedzőt.

​Feczkó Tamás lesz a Diósgyőr új edzője?

A 36 éves Takács Péter idén áprilisban megbízott vezetőedzőként vette át a felnőtt együttes irányítását azok után, hogy a piros-fehérek matematikailag is búcsúztak az élvonaltól. A szezon hajrájában három meccsen irányította a csapatot, majd vezetőedzőként folytatta a munkát. A nyári felkészülési időszak után öt mérkőzésen ült a kispadon. A DVTK a nagykanizsai 3-2-es győzelem után Soroksáron 4-0-ra kapott ki, majd az Ajka ellen hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el. Az utolsó két fordulóban a csapat nem szerzett pontot: Tiszakécskén 4-1-re legutóbb a BVSC-Zugló ellen pedig hazai pályán 2-0-ra maradt alul aktuális ellenfelével szemben. 

Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója elmondta, hogy azért döntöttek az edzőváltás mellett, mert az elmúlt hetek negatív sorozatát nem sikerült megállítani, az eredmények mellett a játékosok teljesítménye és a csapat játéka sem javult. A sportigazgató elárulta, hogy a BVSC elleni mérkőzést követően Takács Péterrel közösen arra jutottak, hogy a váltás a klub érdekeit szolgálja. 

„Pontosan tudom, hogy ebben a helyzetben a futballisták felelőssége sem megkerülhető. Úgy érzem, hogy cserben hagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük. Takács Pétert továbbra is rendkívül értékes diósgyőri szakembernek tartom, ezért nem búcsúzunk el tőle, a jövőben is a klub kötelékében marad” – idézik a miskolci klub honlapján a sportigazgatót. 

Nem véletlen, hogy azt mondják: egy orvosnak a saját családtagját a legnehezebb operálni. Nekem a Diósgyőr soha nem csak egy munkahely volt, talán éppen ezért éltem meg mindent sokkal erősebben” 

– búcsúzott Takács Péter, a DVTK leköszönő vezetőedzője. 

„Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérni, amit mindannyian szerettünk volna, ezért a felelősséget természetesen vállalom. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak mindazt, amit kaptam. Vezetőedzőként most elköszönök, de sose felejtem el honnan jöttem” – tette hozzá a 36 éves szakember. 

Ezzel párhuzamosan megkezdődött Takács Péter utódjának keresése, akinek a munkába állásáig az UEFA Pro-licenccel rendelkező Kriston István (a DVTK U17 vezetőedzője) vezeti a Merkantil Bank Ligában szereplő első csapat edzéseit.

Feczkó Tamás a bírót okolta a Honvéd vereségéért
Feczkó Tamás lesz a DVTK új edzője?
Fotó: Erdős László / honvedc.hu

Könnyen lehet, hogy visszatér a csapat kispadjára Feczkó Tamás, aki az előző szezonban a Budapest Honvéd csapatát juttatta fel az NB I-be, azonban a szezon végén elküldték a kispesti klubtól. Mindenesetre Feczkó a hétvégén már a helyszínen tekintette meg a BVSC-Zugló elleni mérkőzést. 

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!