Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA csütörtök esti Riga FC–ETO összecsapás előtt a lett csapat számított esélyesnek, amely az előző körben az északmacedón Vardar Szkopjét búcsúztatta 8–4-es összesítéssel.

Fotó: Mirkó István
A győriek esélyeit az sem javította, hogy a mérkőzés előtt jelentették be: a bajnokcsapat kapitánya, a nyolcszoros magyar válogatott Vitális Milán a görög AEK Athénhoz igazolt.
Az ETO már a mérkőzés legelején hátrányba került egy szerencsétlen öngól miatt
Az ETO az előző körben a luxemburgi Atert Bissent búcsúztatta 7–3-as összesítéssel, ám a győri visszavágó borzalmasra sikerült. Az első mérkőzésen aratott idegenbeli 6–2-es győzelem után az ETO hazai pályán csupán 1–1-es döntetlent játszott, a szurkolók pedig kifütyülték a lélektelenül futballozó csapatot.
Nem mellesleg a találkozó után a mexikói Efraín Juárez kitette a csapatból Vitális Milánt, mondván, hogy neki csak olyan játékosokra van szüksége, akik százszázalékosan elkötelezettek a csapat iránt. Ezzel arra utalt, hogy a magyar válogatott labdarúgó fejben már Athénban járt.
Ezt követően az ETO az NB I második fordulójában hazai pályán 4–0-ra kiütötte a Nyíregyházát, ezzel csattanós választ adva a csapat kritikusainak, és remek hangulatban készülhetett a rigai összecsapásra.
A találkozó elején sajnos semmi nem érződött ebből, ugyanis a győriek már a negyedik perc elején hátrányba kerültek. A lett csapat támadója, Meissa Diop kapott labdát a jobb szélen, de a kapu elé belőtt labdájára középen senki sem érkezett. A menteni igyekvő Selyem Bálint azonban balszerencsés mozdulattal a saját kapujába lőtt (1–0).
A folytatásban is támadásban maradt a lett együttes, amely a 13. percben kis híján növelte előnyét. Andrés Salazar remek labdával indította a leshatárról kiugró Iago Siqueirát, de a brazil támadó közeli lövését a kapujából jól kimozduló Samuel Petráš hárítani tudta.
Bő húsz perc elteltével az ETO kijött a szorításból, egyre többet birtokolta a labdát, a 25. percben pedig kis híján egyenlített.
A 19 éves Selyem beadása után Viktor Djukanović gyűjtötte be a lecsorgó labdát, majd lekészítette azt Claudiu Bumbának, de a román támadó 11 méterről leadott lövése a jobb kapufán csattant.
Ezt követően ismét a lett csapat irányította a mérkőzést, az ETO kapusának pedig többször is védenie kellett. A legnagyobb védést a 44. percben mutatta be, amikor Iago Siqueira lecsúszott beadása kis híján a bal felső sarokban kötött ki, de Petrášnak sikerült szögletre tornáznia a labdát.
A második félidő elején is a Riga irányította a játékot, ám a lett csapat korántsem esett neki olyan nagy lendülettel az ETO-nak, mint a mérkőzés elején. A játékrész első komoly helyzetére a 60. percig kellett várni. Ekkor Diop tört előre a jobb szélen, középre adott labdájára Orlando Galo érkezett, de a Costa Rica-i játékos kilenc méterről leadott lövését Petráš óriási bravúrral hárította.
Bő tíz perccel később kis híján megszerezte második gólját a lett csapat.
Az első találatban is főszerepet vállaló Meissa Diop kapott egy kiugratást, a szenegáli szélső egyedül léphetett ki ziccerben, majd a kifutó Petráš mellett a jobb alsóba lőtt. Szerencsére azonban a Riga FC gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető, így meccsben maradt az ETO.
A 83. percben az ETO kihagyta a mérkőzés legnagyobb helyzetét.
Djukanović remek kiugratást kapott, három védő szorításában lépett ki ziccerben, miközben a túloldalon Huszár Marcell teljesen üresen érkezett. A montenegrói támadó azonban passz helyett a lövést választotta, amelyet Orols könnyedén hárított.
A hajrában a Riga még a második gól megszerzéséért küzdött, de nem tudott újra betalálni, így a lett csapat végül egygólos győzelmet aratott, és előnnyel utazhat a győri visszavágóra.
Konferencia-liga, harmadik selejtezőkör, első mérkőzés
Riga FC (lett)–ETO FC (magyar) 1–0 (1–0)
gólszerző: Selyem (4.-öngól)
A visszavágót jövő csütörtökön Győrben rendezik, a párharc továbbjutója a lengyel Lech Poznan és a feröeri Klaksvík vesztesével játszhat majd a főtáblás részvételért.
- kapcsolódó cikkek:
