Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Górnik Zabrze elleni sikerrel a Fradinak már garantált a szereplése a Konferencia-ligában, ami azt jelenti, hogy a magyar rekordbajnok sorozatban nyolcadszor lesz ott egy európai kupasorozat főtábláján.

Fotó: Molnár Ádám / fradi.hu
A Fradi az Európa-liga alapszakaszába kerülésért a török Trabzonsporral játszik.
Borbély Balázs szerint a Fradi megérdemelten jutott tovább
A mérkőzés után Borbély Balázs, a Fradi edzője elmondta, hogy bár csapata nem játszott jól, ezúttal az eredmény fontosabb volt, mint a mutatott játék. A tréner elismerte, hogy csapata különösen az első félidőben nem futballozott optimálisan, ugyanakkor a második játékrészben a cseréknek köszönhetően jelentősen megváltozott a mérkőzés képe.
Azt éreztem, nem vagyunk elég labdabiztosak, meggyőzőek középen, ezért hoztam be őket. Naby, Nagy Ádi és Callum nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, ettől a dupla cserétől kezdve változott meg a játék képe. Innentől vettük át az irányítást. Úgy gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább”
– idézi a Ferencváros honlapja Borbély Balázst, aki a második félidőben Nagy Ádámot, Naby Keitát és Callum O'Dowdát is pályára küldte.

Fotó: Molnár Ádám / fradi.hu
A Fradi ezt követően a norvég Kristoffer Zachariassent is külön kiemelte, akinek elévülhetetlen érdemei voltak az egyenlítésben. Kiemelte, hogy a norvég játékos akkor is nagy intenzitással dolgozik, sokat fut, és védekezésben is elvégzi a „piszkos munkát”, amikor nem megy neki optimálisan a játék.
A gól mindig benne van. A futball igazságos, amit ő beleinvesztál, azt a futballtól, az élettől vissza is kapja. Az első ötven perc nem a taktikáról szólt, hanem arról, hogy nem voltunk kellőképpen intenzívek, agresszívak, kevés párharcot nyertünk meg. A cserével változott a játék képe, a párharcok aránya, ez átbillent a mi oldalunkra. Onnantól veszélyesebbek lettünk az ellenfél kapuja előtt, jöttek a pontrúgások is. A két mérkőzést látva megérdemelten jutottunk tovább”
– vélekedett Borbély Balázs a találkozó után.
A Fradi a török Trabzonsporral küzd meg a főtáblára kerülésért, és egy hét múlva, idegenben kezdi a párharcot. Ha továbbjut, felkerül az El főtáblájára, ha pedig alulmarad, a Konferencia-liga alapszakaszában folytathatja nemzetközi szereplését.
