Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének második mérkőzésén a Crvena zvezda hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget az izraeli Hapoel Beer Shevától, így a szerb csapat kettős vereséggel, 3-0-s összesítésben búcsúzott. A mérkőzésen kiállították a Crvena zvezda edzőjét, a korábban a Fradinál is megfordult Dejan Stankovicsot, akit ezt követően kifütyültek a szurkolók, mire a szerb szakember válaszul elkezdett nekik mutogatni.

A Fradinál is megfordult Dejan Stankovics lemondott, miután a Crvena zvezda kettős vereséggel esett ki a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Hapoel Beer Sheva elleni párharcban. 

Dejan Sztankovics, a Fradi korábbi edzője óriási botrányt csinált a belgrádi Bajnokok Ligája-selejtezőn
A Fradi korábbi edzője óriási botrányt csinált a belgrádi Bajnokok Ligája-selejtezőn
Fotó:  Filip Stevanovic /  Anadolu via AFP

A szerb csapat az első meccset Szombathelyen veszítette 1-0-ra, a Belgrádban rendezett visszavágó pedig botrányosra sikeredett. 

A Fradi korábbi edzője megbukott a Crvena zvezdánál?

A mérkőzés 57. percében a svéd Glenn Nyberg játékvezető piros lappal elküldte a kispadtól Stankovicsot, akit ezt követően kifütyültek a Crvena zvezda szurkolói, miközben az öltöző felé vett az irányt.

A szerb szakembernél láthatóan elgurult a gyógyszer, ugyanis a szurkolók füttykoncertjét hallva elkezdett nekik visszafütyülni, majd folyamatosan gesztikulálva kimutogatott feléjük. 

A sportal.blic.rs azt írja, hogy Dejan Sztankovics közvetlenül a mérkőzés után közölte játékosaival, hogy távozik a Crvena zvezda kispadjáról. A szerb portál kiemeli, hogy Sztankovics edzőként négyszer próbálta meg bejuttatni a Crvena zvezdát a Bajnokok Ligájába, de egyszer sem járt sikerrel. A helyzetet tovább rontja, hogy Stankovics mind a négy alkalommal egy papíron gyengébbnek tartott ellenféllel szemben maradt alul.

A 47 éves szerb szakember 2023 szeptembere és 2024 májusa között dolgozott a Fradinál. Sztankovics a 2023/24-es szezonban megnyerte a bajnokságot a Fradival, azonban a Paks elleni Magyar Kupa-döntőt elveszítette csapatával, a finálé másnapján pedig bejelentette, hogy távozik a klubtól, így a kispadra sem ült le csapata utolsó bajnoki mérkőzésén. 

Sztankovics a távozása után szinte azonnal aláírt az Szpartak Moszkvához, de 2025 novemberében kirúgták az orosz sztárcsapattól a gyenge eredményei miatt. 2025 decemberében ült le ismét a Crvena zvezda kispadjára, melynek edzőjeként bajnoki címet és Szerb Kupát nyert az előző szezonban. 

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!