Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem indult jól Gróf Dávid diósgyőri pályafutása. A Ferencváros korábbi kapusa augusztusban igazolt az NB II-ben szereplő DVTK-hoz, első három bajnoki mérkőzésén azonban három olyan gólt is kapott, amelyben alaposan benne volt. Gróf Dávidot előbb a félpályáról emelték át, majd egy rossz passzal ajándékozott gólt az ellenfélnek, szombaton pedig egy távoli lövésnél hibázott nagyot.

Gróf Dávid augusztus 11-én lett a Diósgyőr játékosa. A háromszoros magyar bajnok kapus többek között a Ferencvárosban, a Honvédban és a Debrecenben is megfordult, legutóbb pedig a görög Levadiakoszt erősítette. Miskolcon az élvonalból kiesett DVTK visszajutását kellene segítenie. Az eddigi mérlege azonban finoman szólva sem alakult szerencsésen.

Gróf Dávid ismét nagyot hibázott
Gróf Dávid ismét nagyot hibázott
Fotó: dvtk.eu

A félpályáról kapta az első gólt

Gróf augusztus 15-én, az Ajka elleni hazai bajnokin mutatkozott be a DVTK kapujában. A vendégek az első félidő hosszabbításában egészen különleges módon szerezték meg a vezetést: Szabó Bence nem sokkal a felezővonal átlépése után felnézett, és észrevette, hogy Gróf messze kint áll a kapujából. Az ajkai játékos távolról kapura emelt, a labda pedig a hálóban kötött ki. A DVTK végül Mucsányi Márk 74. percben szerzett góljával 1–1-re mentette a mérkőzést.

Egy héttel később Tiszakécskén újabb kellemetlen jelenet főszereplője lett a 37 éves kapus. A Diósgyőr már 3–1-es hátrányban volt, amikor a hajrában Gróf lábbal próbálta megjátszani a labdát, ám rosszul passzolt, és gyakorlatilag az ellenfélnek ajándékozta azt. Takács Tamás kihasználta a lehetőséget, 17 méterről az üresen maradt kapuba lőtt, és kialakította a 4–1-es végeredményt. Gróf a hiba után dühében a gyepet ütötte.

Újabb Gróf Dávid-hiba, újabb DVTK-vereség

A rossz sorozat szombaton, a BVSC elleni hazai mérkőzésen folytatódott. A 15. percben Ominger Gergő távolról vállalkozott lövésre. A labda nem tűnt védhetetlennek, Gróf azonban rosszul vetődött, mellényúlt, a lövés pedig becsúszott a bal alsó sarokba. A BVSC ezzel megszerezte a vezetést, majd a második félidőben Dénes Adrián góljával 2–0-ra megnyerte a találkozót. A zuglóiaknak ez volt az első győzelmük a bajnoki idényben, miközben a Diósgyőr újabb vereséget szenvedett.

Gróf hibája:

Gróf számára pedig egészen rémálomszerűen alakultak az első hetek Miskolcon. Három bajnokin védte eddig a DVTK kapuját, és mindhárom találkozón becsúszott egy-egy súlyos hiba: az Ajka ellen a félpályáról emelték át, Tiszakécskén az ellenfélhez passzolta a labdát, a BVSC ellen pedig egy távoli lövésnél nyúlt mellé.

A rutinos kapusnak így mielőbb maga mögött kell hagynia a rossz sorozatot, különösen azért, mert a Diósgyőr számára sem alakult jól az idény eleje. Az előző szezonban még az NB I-ben szereplő együttes öt lejátszott mérkőzés után mindössze négy ponttal áll a másodosztályban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!