Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz Inter Miami öt nyeretlen tétmérkőzés után fogadta a Montrealt, és bár a vendégek még 1–1-re egyenlítettek, Lionel Messiék ezt követően valóságos gálát rendeztek. A főszerepet természetesen az argentin világsztár játszotta, aki az első félidőben egyszer, a fordulás után pedig további három alkalommal talált be, emellett egy gólpasszt is kiosztott.

Fotó: Carmen Mandato/Getty Images North America/AFP
Lionel Messi négy góllal írt történelmet
A nyolcszoros aranylabdás pályafutása során először szerzett négy gólt egy MLS-mérkőzésen, és mindössze a 19. játékos lett a liga történetében, aki egy találkozón legalább négyszer eredményes tudott lenni.
Messi karrierjében ugyanakkor már kilencedik alkalommal fordult elő, hogy legalább négy gólt szerzett egy mérkőzésen.
A négyszeres góltermés a góllövőlistát is alaposan átrendezte: Messi a találkozó előtt még két találattal le volt maradva az FC Dallas támadója, Petar Musa mögött, a meccs végére azonban már 18 góllal az MLS góllövőlistájának élére állt, emellett tíz gólpassznál jár az idényben.
Az 39 esztendős klasszis egy másik különleges rekordot is felállított: mindössze 72 MLS-mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy huszadszor szerezzen legalább két gólt egy találkozón, amivel mindenkinél gyorsabban érte el ezt a határt a bajnokság történetében.
A 7–1-es győzelem az Inter Miami számára is történelmi volt, korábban ugyanis egyetlen mérkőzésen sem szerzett hét gólt a klub az MLS-ben. A floridaiak ráadásul öt tétmérkőzés óta tartó nyeretlenségüknek vetettek véget a kiütéssel.
Sallói Dániel csereként mentett pontot
Magyar gólnak is örülhettünk a játéknapon. Sallói Dániel csereként lépett pályára a Toronto FC New York City FC elleni hazai mérkőzésén, és mindössze néhány percre volt szüksége ahhoz, hogy főszereplővé váljon.
A New York-iak Nicolás Fernández révén az első félidőben szerezték meg a vezetést, a 70. percben azonban Theo Corbeanu lapos beadása után a négyszeres magyar válogatott támadó egyenlített. Több gól már nem született, így a Toronto 1–1-es döntetlennel szerzett pontot.
A 30 éves játékosnak ez már a hatodik találata volt a 2026-os MLS-idényben, amivel csapata legeredményesebb játékosa. Sallói februárban, tíz év után hagyta el a Sporting Kansas Cityt, és igazolt Torontóba, ahol gyorsan meghatározó játékossá vált.
Lewandowski és Müller is betalált
Nem Messi volt az egyetlen világsztár, aki eredményes volt a játéknapon. Robert Lewandowski is betalált: a Chicago Fire lengyel klasszisa a Seattle Sounders otthonában szerzett gólt, csapata pedig 2–2-es döntetlent játszott.
Thomas Müller szintén góllal zárta a fordulót. A Bayern München korábbi világklasszisa a Vancouver Whitecaps Sporting Kansas City elleni 3–0-s győzelméből egy találattal és egy gólpasszal vette ki a részét, így a két korábbi müncheni csapattárs ugyanazon a játéknapon volt eredményes az MLS-ben.


