Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSúlyos betegséghullám közepette érkezett Debrecenbe az MTK az NB I hatodik fordulójának péntek esti mérkőzésére. A kék-fehérek keretéből több játékos is kidőlt egy gyomor- és bélrendszeri tünetekkel járó fertőzés miatt: Adrian Zeljkovic, Kovács Patrik és Nyers Ádám betegsége miatt el sem utazhatott a csapattal, Stipe Radic és Klausz Milán pedig már útközben lett rosszul. A hiányzók pótlására négy utánpótláskorú játékost kellett a csapat után küldeni Debrecenbe.

Fotó: mtkbudapest.hu
Vírusfertőzés az MTK-nál
„Felülírta a terveinket az élet. Tegnap este Kovács Patrik jelentkezett be, hogy vírusos fertőzése van, éjszaka Zeljkovic, reggelre Nyers Ádi. Amikor elindultunk, volt olyan játékos, aki a benzinkút mosdójában esett össze, pedig most még keretben van” – érzékeltette a helyzet súlyosságát a kezdés előtt Pinezits Máté, az MTK vezetőedzője az M4 Sportnak.
A két csapat 102. élvonalbeli összecsapása előtt a statisztika az MTK mellett szólt: az előző 101 találkozóból 47-et a fővárosiak, 33-at a debreceniek nyertek meg, 21 döntetlen mellett. A Loki ugyanakkor három bajnoki óta veretlenül várta a mérkőzést, míg az MTK a Nyíregyháza 2–1-es legyőzésével szakította meg hárommeccses nyeretlenségi sorozatát. A DVSC-ben az eltiltott Lang Ádám és Batik Bence sem léphetett pályára.
Jurek duplájával került előnybe az MTK
A mérkőzés elején Dzsudzsák Balázs veszélyeztetett, majd a 17. percben váratlanul az MTK jutott büntetőhöz: Szakál Péter a tizenhatoson belül lerántotta Kerezsi Zalánt, Bognár Tamás pedig a tizenegyespontra mutatott. Jurek Gábor állt a labda mögé, és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt (0–1).
A Debrecen a kapott gól után jelentős mezőnyfölénybe került, és a 30. percben egyenlített is. Marko Boskovic szerzett labdát Hinora Kristóftól, majd Dzsudzsák és Szendrei Ákos közreműködésével Dénes Vilmos elé került a labda, aki higgadtan a jobb alsó sarokba gurított (1–1).
Mindössze négy percig volt azonban döntetlen az állás: Bognár István remek labdával találta meg a jobb oldalon beinduló Jureket, aki elsőre ugyan nem találta el jól a labdát, másodszorra azonban már a kapuba piszkálta, így megszerezte második gólját (1–2).
Az MTK a folytatásban akár tovább növelhette volna az előnyét, Kerezsi lövését azonban Plamen Andreev nagy bravúrral hárította. A Debrecen többet birtokolta a labdát és mezőnyfölényben játszott, a betegséghullám miatt megtizedelt vendégek azonban hatékonyabban használták ki a lehetőségeiket, így 2–1-es MTK-vezetéssel ért véget az első félidő.
DVSC–MTK: jókor jött Dzsudzsák bombája
A második félidőre egyik vezetőedző sem változtatott, a Debrecennek pedig alig két percre volt szüksége az újabb egyenlítéshez: Varju Benedek kifejelt labdáját Dzsudzsák vette át, majd mintegy 25 méterről hatalmas erővel a kapuba bombázott. Demjén Patriknak esélye sem volt hárítani, a Loki csapatkapitánya látványos góllal alakította 2–2-re az állást.
A gyors egyenlítés lendületet adott a hazaiaknak, akik az első félidőhöz képest jóval veszélyesebben támadtak. Dzsudzsák nem sokkal később ismét próbálkozott, lapos lövését azonban ezúttal Demjén hárította, majd az MTK kapuja előtt kialakult kavarodás végén az utolsó pillanatban tisztáztak a vendégek.
A 63. percben úgy tűnt, a Debrecen már a vezetést is megszerezte: Dénes Vilmos juttatta a labdát a kapuba, a találatot azonban videózás követte, a VAR pedig megállapította, hogy a Loki játékosa lesen állt, így maradt a 2–2. A DVSC ezt követően is nagy nyomás alatt tartotta a betegségektől megtizedelt MTK-t – amelynek masszőrét reklamálás miatt kiállították –, a vendégcsapat azonban tartotta magát, így ponttal távozott Debrecenből.
A mérkőzés összefoglalója:
NB I, 6. fordulóDebreceni VSC–MTK Budapest 2–2 (1–2) A mérkőzés jegyzőkönyvét, a forduló teljes programját és a tabella állását ide kattintva tekintheti meg! |


