Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSallai Roland góljával indult be a Galatasaray az Erzurumspor otthonában, ahol a török bajnok végül fölényes, 4-0-s győzelmet aratott a Süper Lig második fordulójában. A magyar válogatott futballista remek mozdulattal szerezte meg a vezetést csapatának, amely már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. Sallai a lefújás után a siker mellett a Galatasaray nagy céljairól és arról is beszélt, miben kell még fejlődnie a csapatnak.

Sallai Roland megszerezte első gólját az új idényben
A címvédő Galatasaray nem kezdte jól az új bajnoki idényt, Okan Buruk együttese ugyanis az első fordulóban hazai pályán csak 2-2-es döntetlent ért el az újonc Corum ellen. A javításra egy héttel később egy másik feljutó, az Erzurumspor otthonában nyílt lehetősége az isztambuli sztárcsapatnak.
Sallai Roland ezúttal is ott volt a Galatasaray kezdőjében, a 29 éves magyar válogatott futballistára ismét jobbhátvédként számított Okan Buruk. Sallai pedig hamar főszereplővé lépett elő, a 12. percben ugyanis ő szerezte meg a vezetést a vendégeknek. Egy szöglet után az Erzurumspor kapusa éppen a magyar játékos elé ütötte a labdát, aki remekül vette át, majd még a földre érkezés előtt ballal a kapuba lőtt.
A találatnak különleges jelentősége volt Sallai számára, aki 2025 decembere óta először volt eredményes. A magyar válogatott játékos negyedik gólját szerezte a Süper Ligben, míg a Galatasaray színeiben nyolcadszor talált be azóta, hogy két évvel ezelőtt Isztambulba igazolt.
Sallai gólja megadta az alaphangot a címvédőnek, amely még az első félidőben gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. Yunus Akgün megduplázta a vendégek előnyét, majd egy kapushibát kihasználva Victor Osimhen is betalált, így a Bajnokok Ligája-főtáblás Galatasaray már 3-0-s vezetéssel vonulhatott a szünetre. A tetemes előny birtokában Okan Buruk a fordulás után már több kulcsjátékosának is pihenőt adott, Sallait pedig három csapattársával együtt a 66. percben lecserélte. A Galatasaray azonban ezt követően sem állt le, a 79. percben Osimhen másodszor is bevette az Erzurumspor kapuját, ezzel pedig beállította a 4-0-s végeredményt.
Sallai Roland: Örülünk a sikernek, de tovább kell fejlődnünk
A török bajnok így az első forduló váratlan pontvesztése után fölényes sikerrel javított, Sallai pedig góllal járult hozzá csapata idénybeli első bajnoki győzelméhez. A magyar válogatott futballista a lefújást követően elégedetten értékelt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Galatasaraynak a nagy céljai eléréséhez továbbra is fejlődnie kell.
Megszereztük az első győzelmünket a bajnokságban, nagyon örülünk a sikernek de továbbra is fejlődnünk kell. Boldog vagyok, de a mérkőzéseinkre kell koncentrálnunk. Arra kell figyelnünk, hogy klubként és csapatként mit csinálunk. Nagyon komoly céljaink vannak, ismét sikeresek akarunk lenni, ugyanakkor vannak még területek, amelyekben fejlődnünk kell
– idézte Sallai Roland szavait a török A Spor.
A Galatasaray két forduló után négy ponttal áll a török bajnokságban. Sallaiék legközelebb jövő szombaton lépnek pályára a Süper Ligben, amikor a Göztepét fogadják.


