Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem került be az AFC Bournemouth Everton elleni meccskeretébe Tóth Alex a Premier League második fordulójában. A magyar válogatott középpályás nemrég még éppen arról beszélt klubja hivatalos oldalának, hogy ebben az idényben több játékpercben reménykedik, és tudja, minden adódó lehetőségével élnie kell. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Tóth Alex szakmai döntés vagy sérülés miatt maradt ki.

Tóth Alex a Manchester City elleni első fordulóban csereként 15 percet kapott Marco Rose vezetőedzőtől, akkor lépett pályára, amikor csapata még 1–0-ra vezetett az Etihad Stadionban. A Bournemouth végül 2–1-re kikapott, Tóth pedig a rendelkezésére álló rövid idő alatt nem tudott nagyobb hatást gyakorolni a mérkőzésre.

Tóth Alex a Manchester City ellen lehetőséget kapott, az Everton ellen viszont kimaradt a csapatból
Tóth Alex a Manchester City ellen lehetőséget kapott, az Everton ellen viszont kimaradt a csapatból
Fotó: afcb.co.uk

A 20 éves játékos helyzete ettől függetlenül biztatóbbnak tűnt, mint az előző idényben. Tóth januárban igazolt a Ferencvárostól a Bournemouthhoz, tavasszal azonban mindössze kilenc Premier League-mérkőzésen szerepelt, kétszer kezdett, és összesen 140 percet töltött a pályán.

Tóth Alex: Rajtam múlik, élnem kell a lehetőséggel

A magyar labdarúgó éppen az Everton elleni mérkőzés előtt beszélt arról a Bournemouth hivatalos honlapjának, hogy a mostani idényben szeretne nagyobb szerepet kapni.

Remélem, több játékpercet kapok, mint az előző idényben. Sokkal több mérkőzésünk lesz az Európa-liga, a Ligakupa és az FA-kupa miatt. Sok meccs vár ránk, és ezekkel a lehetőségekkel élni kell. Rajtam múlik. Ha megkapom a lehetőséget, élnem kell vele

– mondta Tóth.

A sűrű program nem ismeretlen számára, hiszen korábban a Ferencvárossal már megtapasztalta, milyen egyszerre a hazai sorozatokban és Európában szerepelni. Szerinte nemcsak maguk a mérkőzések jelentenek pluszterhelést, hanem az utazások és az azokkal járó körülmények is.

Tóth arról is beszélt, nem ragaszkodik egyetlen pozícióhoz. Nyolcasként és tízesként is kész segíteni a Bournemouthnak, és számára az a legfontosabb, hogy ott teljesítsen jól, ahol az edző számít rá. Labda nélkül továbbra is a nagy intenzitású játékot tartja fontosnak, labdával pedig elsősorban a területek megtalálásával és a támadók játékba hozásával szeretne hozzátenni csapata futballjához.

Bournemouth–Everton: Tóth Alex kimaradt

Mindezek fényében meglepetést jelentett a Bournemouth szombati kerete: Tóth az Everton elleni első hazai bajnokin nemcsak a kezdőcsapatból, hanem a cserepadról is hiányzott.

Különösen annak fényében érdekes a 13-szoros válogatott középpályás kimaradása, hogy a Bournemouth szurkolói közül többen éppen nagyobb szerepet szánnának neki. A klub drukkereinek véleményét összegyűjtő Your Bournemouth Opinions rovatban már a nyáron felvetették, hogy Tóthnak több játékidőt kellene kapnia.

Erre az Everton ellen biztosan nem lesz lehetőség, legközelebb szeptember 5-én, a Newcastle United elleni idegenbeli bajnokin bizonyíthatja, hogy helye van a csapatban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!