Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Ferencváros a Mohamed Szalah-t nyáron szerződtető Trabzonspor otthonában lépett pályára az Európa-liga playoff-körének első mérkőzésén. A meccsen Kristoffer Zachariassen góljával szerzett vezetést a Fradi, előnyét pedig meg tudta őrizni, így kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót a Groupama Arénában. A Trabzonspor-FTC meccs után Borbély Balázs vezetőedzőnek egy furcsa kérdésre is válaszolnia kellett

Fotó: HASAN TASCAN / ANADOLU
Trabzonspor-FTC: Borbély Balázs zseniálisan reagált
A zöld-fehérek trénere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiemelte, hogy főként az első félidőben játszott jól a csapata, amelynek a második félidőben is voltak helyzetei, de ekkor már inkább a fegyelmezett védekezésre fókuszáltak. Borbélynak egy újságíró felvetette, hogy a Ferencváros talán kemény stílusban játszott, amely meglephette a török csapatot – holott a meccs végén az egyik hazai játékos, a nigériai Chibuike Nwaiwu kapott pirosat a Lisztes Krisztián elleni durvasága miatt.
„Nem tudom, mennyire volt kemény a stílusunk, a hátsó sorunk nagyon masszívan és összefogottan védekezett, nekem pedig nem tisztem megítélni az ellenfél stílusát és játékát, kizárólag a saját csapatommal foglalkozom”
– válaszolta frappánsan a Fradi edzője.

Fotó: HASAN TASCAN / ANADOLU
A Ferencváros egy hét múlva a Groupama Arénában 1-0-s előnyből várhatja a visszavágót. A párharc győztese az Európa-liga főtábláján, a vesztes pedig a Konferencia-liga alapszakaszában folytathatja nemzetközi kupaszereplését.
- Kapcsolódó cikkek


