Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Megszakadt az Újpest három mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, miután a lila-fehérek az NB I 5. fordulójának nyitómérkőzésén 2–0-ra kikaptak Pakson. A mérkőzés után Szélesi Zoltán, az Újpest edzője azt mondta, hogy csapata akár négy-öt gólt is lőhetett volna.

Az első félidőben az Újpest jól futballozott Pakson, több helyzetet is kialakított, azonban Kovácsik Ádámnak, a tolnai csapat kapusának nem kellett bravúrt bemutatnia. Ellenben Bognár György együttese kétszer is betalált, emellett pedig több nagy ziccert is kidolgozott az Újpest kapuja előtt.

Szélesi Zoltán elmondta, az Újpest csapatkapitánya jól van a körülményekhez képest
Szélesi Zoltán, az Újpest edzője 
Fotó: M4 Sport

A második félidőben a lila-fehérek próbálkoztak, de korántsem voltak olyan veszélyesek, mint az első játékrészben, így végül kétgólos vereséget szenvedtek.

Az Újpest edzője úgy érzi, csapata négy-öt gólt rúghatott volna

A lefújás után Szélesi Zoltán, az Újpest edzője az M4 Sport kamerája előtt azt mondta, hogy az utolsó passzokkal volt a legnagyobb gond a paksi összecsapáson.

„Ha az első húsz-harminc percben a támadójátékunk precizitásban és passzminőségben egy kicsit hasonlított volna a Debrecen vagy a Kisvárda elleni meccshez, simán benne kellett volna lennie a négy-öt rúgott gólnak” – mondta Szélesi, aki hangsúlyozta, hogy csapatának meg kell próbálnia nullára lehozni a mérkőzéseket.

„Sok gólt kapunk. Nem elég racionális a védekezésünk. Nem tudunk mindig több gólt rúgni, mint amennyit kapunk. Egy csapatnak a védekezésből és a támadásból is együtt kell kivennie a részét. Ha ez meglett volna az első félidőben, és gólra váltjuk a helyzeteinket, más lehetett volna. De pontatlanok voltunk, rossz döntéseket hoztunk, és belehibáztunk az ellenfél szimpla, egyszerű akcióiba” – mondta az Újpest edzője, aki sportszerűen gratulált Bognár Györgynek csapata győzelméhez.

Szélesi Zoltán végezetül elmondta, nem gondolja, hogy csapata védekezését rendszer szinten kellene átalakítania. Szimplán jobb egyéni teljesítményekre lenne szükség. 

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!