Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA másodosztályból bajnokként feljutott Vasas remekül kezdte az NB I-es szezont, pedig pokolian nehéz sorsolása volt. Erős Gábor együttese a nyitófordulóban a bajnoki címvédő Győrrel játszott döntetlent, majd a kupagyőztes Ferencváros otthonából is ponttal távozott, az előző fordulóban pedig 5–0-ra kiütötte a Magyar Kupa-döntős Zalaegerszeget.

Fotó: Molnár Ádám / fradi.hu
A sorsolást látva nem sok angyalföldi szurkoló gondolta volna, hogy a csapat három fordulót követően még veretlen lesz az OTP Bank Ligában, de ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy. Így a kispesti kiruccanás előtt győzelemben reménykedtek a piros-kék fanatikusok.
A Vasas egy 97. percben lőtt góllal szakította meg a Kispest Honvéd veretlenségi sorozatát
A Kispest Honvéd ugyan még nyeretlen volt az idei szezonban, ezért kevesebb szó esik a vörös-feketékről, azonban Maurizio Jacobacci együttese veretlen is volt, ugyanis a kispestiek mindhárom mérkőzése döntetlennel végződött. Ráadásul a Honvéd Kisvárdán és Pakson is vesztes állásból jött vissza, így kijelenthető, hogy az NB I egyik legfiatalabb csapatának van tartása.
A találkozót az angyalföldi csapat kezdte jobban, amely bő negyedóra elteltével meg is szerezhette volna a vezetést. Tóth Milán egy szenzációs szólóval két embert is otthagyott a bal szélen, majd a középre tett labdájára Kovácsréti Márk lőtt kapura, de a kispesti csapatban először lehetőséget kapó Osman Hadzikic hatalmasat védett. Az ismétlés után Koszta Márk közeli lövését is hárítani tudta a bosnyák kapus.
Ezt követően jött az ivószünet, utána pedig nagyon megváltozott a játék képe, a Honvéd pedig a 27. percben megszerezte a vezetést. Egy szép támadás végén Csontos Dominik tálalt remek labdát a bal szélen felfutó Hangya Szilveszternek. A Vasas egykori balhátvédje tökéletes labdát nyesett középre, amelyet a bosnyák Adi Alic közelről a kapuba fejelt (1–0).
A bekapott gól után az angyalföldi csapat átvette a játék irányítását, de komoly helyzetet csak a 44. percben tudott kialakítani. Ekkor egy jobb oldali beadás után Koszta fejelt nyolc méterről, de a jobb felső sarokba szánt labdája elsuhant a kapu fölött.
A fordulás után a Vasas edzője cserékkel próbálta frissíteni csapatát, de az angyalföldi alakulat ezúttal rendkívül tompán játszott, a játék képében pedig sokkal inkább benne volt a Kispest újabb gólja, mint a vendégcsapat egyenlítése.
A 74. percben aztán kis híján egyenlített a Vasas. Tóth Milán átadása után Urblík József lépett ki ziccerben. Az angyalföldi csapat kapitánya meg akarta tolni a labdát a kispesti kapus mellett, de Hadzikic remek ütemben jött ki, és bele tudott piszkálni a labdába.
Két perccel később óriási lehetőséget kapott a Vasas, ugyanis büntetőhöz jutott a Bozsik Arénában. Csontos Dominik próbált felszabadítani a tizenhatoson belül, azonban előtte a labda rápattant a kezére, Antal Péter játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Tóth Milán állt oda, de a borzalmasan elvégzett büntetőjét Hadzikic védeni tudta. Balszerencséjére azonban a kipattanóra Tóth érkezett elsőként, és másodszorra már nem hibázott (1–1).

Fotó: Somogyi Dániel / vasasfc.hu
Az egyenlítés után a Vasas ment előre a győzelemért, amit meg is szerezhetett volna a 87. percben, de Urblík jobb oldali szabadrúgása után Pető Bence nyolc méterről kapu fölé fejelt. Pár másodperccel később viszont betalált a Vasas.
Egy távoli lövés levágódott a kispesti blokkról, a lecsorgóra Horváth Rajmund érkezett a leggyorsabban, és közelről a bal alsó sarokba lőtt. Antal Péter játékvezető azonban azonnal emelte a karját, és les miatt érvénytelenítette a gólt. A VAR-szobában ezt követően vizsgálták a Vasas találatát, de hosszas ellenőrzés után maradt a pályán hozott ítélet.
A nyolcperces hosszabbításban is a Vasas dominált, a vendégcsapatnak még a 94. percben is volt egy nagy helyzete, de egy remek lekészítés után Urblík 15 méterről kapu fölé lőtt. Ekkor úgy tűnt, az angyalföldi csapatnak nem lesz több helyzete, azonban a 97. percben még volt egy csavar a mérkőzésben. Urblík távolról beívelt szabadrúgása több fejen is megpattant, végül Csóka Dániel fejéről a bal alsó sarokba csorgott a labda (1–2).
Ezzel a győzelemmel az újonc Vasas a tabella élére állt, és továbbra is veretlen az NB I-ben, míg a Kispest Honvéd sorozatban három döntetlent követően kapott ki, így Maurizio Jacobacci együttese elvesztette veretlenségét.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Kispest Honvéd-Vasas FC 1-2 (1-0)
gólszerzők: Alic (27.), ill. Tóth M. (78.), Csóka (90+7.)
- kapcsolódó cikkek:
