Hétből négy nap szállodában: a család fontos, de a Fradi edzője szerint áldozatot kell hozni

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Három idegenbeli mérkőzéses sorozatban van benne Borbély Balázs csapata. A zöld-fehérek négy nappal azután, hogy Lengyelországba utazva továbbjutottak az Európa-ligában, hétfőn a ZTE-FTC bajnokin lépnek pályára, mielőtt Törökországba mennek a Trabzonspor elleni újabb kupatalálkozóra.

Sorozatban nyolcadszor lesz ott egy európai kupasorozat főtábláján a Ferencváros, miután az Európa-liga harmadik selejtezőköréből is továbbjutott. Borbély Balázs csapata a múlt hét közepén még 1-1-es döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, hétfőn már a ZTE-FTC bajnokin (17.30, tv: M4 Sport) lép pályára, majd csütörtökön a Trabzonsporhoz látogat. Három mérkőzés, mindegyik idegenben. Lengyelország, Zalaegerszeg és aztán Törökország. Az utazás önmagában is egyfajta terhelést jelent, de ha egy nappal korábban elutaznak, a játékosoknak legalább van idejük pihenni és regenerálódni. Erről Stefan Pánik erőnléti edző beszélt. A szakember szerint a család fontos, és ha a hétből négy napot szállodában töltenek, az az otthon maradók számára sem egyszerű. De ez a csúcsteljesítmény része: néha áldozatokat kell hozni érte.

ZTE-FTC NB I-es bajnoki
A Fradi jelenleg egy három idegenbeli mérkőzéses sorozatban van benne, hétfőn este ZTE-FTC NB I-es bajnokit rendeznek
Fotó: Tumbász Hédi

ZTE-FTC NB I-es bajnoki a sorozatterhelés közepén

Sűrű időszakot él át az FTC, amely a magyar bajnokság mellett az Európa-ligában is érdekelt. Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy azok a játékosok, akik nem játszanak végig egy-egy mérkőzést, ugyanúgy megkapják a szükséges terhelést az edzéseken. 

Megpróbáljuk valamilyen módon lemásolni azoknak a játékosoknak a terhelését, akik végigjátszották a mérkőzést. Így tudjuk biztosítani, hogy mindenki megfelelően magas és alacsony terhelésű napokon menjen keresztül, és fizikailag felkészült maradjon

– fogalmazott a klubhonlapnak Stefan Pánik erőnléti edző.

A szakember szerint intenzitásban nincs óriási különbség az európai és a hazai találkozók között. Míg vannak olyan nemzetközi mérkőzések, amelyek színvonalban magasabbak, addig egyes NB I-es bajnokik fizikailag nagyon megterhelők.

Fotó: Molnar Adam / Fradi.hu

Az utazás önmagában egyfajta terhelés

A Fradi jelenleg egy három idegenbeli mérkőzéses sorozatban van benne, Lengyelország után ma Zalaegerszegen lép pályára bajnokin, aztán Törökországba utazik a Trabzonspor elleni Európa-liga mérkőzésre.

Hazai mérkőzéseken is hasonló a programunk, és az európai találkozókon is próbáljuk ezt követni. Természetesen az utazás önmagában is egyfajta terhelést jelent, de ha egy nappal korábban elutazunk, a játékosoknak van idejük pihenni és regenerálódni az út után

– mondta Stefan Pánik.

Néha áldozatokat kell hozni

Az erőnléti edző kiemelte, a család is fontos, és ha a hétből négy napot szállodában töltenek, az az otthon maradók számára sem egyszerű. De ez a csúcsteljesítmény része: néha áldozatokat kell hozni érte.

A játékosok ismerik magukat a legjobban, tudják, mi működik számukra, és van elegendő idejük arra, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészüljenek

– fogalmazott a szakember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!