Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy NB I-es mérkőzés után eltűnt a Fradi keretéből Botka Endre. A magyar válogatott védő nagy meglepetésre maradt az Üllői úton, a Paks ellen a zöld-fehérek csapatkapitánya volt, azóta viszont nem lépett pályára. Kiderült, a 32 éves labdarúgó combja hirtelen beduzzadt, bevizesedett, azt viszont nem tudják, hogy miért.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
Botka Endre hosszabbított a Fradival
A Fradi június közepén jelentette be a hivatalos oldalán, hogy meghosszabbította Botka Endre idén nyáron lejáró szerződését. A 30-szoros magyar válogatott védő 2017 óta erősíti a zöld-fehéreket, eddig hét bajnoki címet és három Magyar Kupa-győzelemet nyert a klub színeiben. Az előző szezon végén viszont esélyt sem látott arra, hogy maradjon.
Ez igazából csakis egyféleképpen valósulhatott meg, ezért is örültem, amikor Borbély Balázst kinevezték, és szinte egyből tudtam vele beszélni. Nekem eddig ez hiányzott igazán, hogy egy kicsit jobban emberszámba vegyenek
– nyilatkozta korábban Botka, aki Robbie Keane irányítása alatt ezt nem igazán érezte. A 2025/26-os szezonban csak 3 bajnokin lépett pályára, de az új vezetőedző, Borbély Balázs rögtön az első fordulóban csapatkapitányként számított rá a Paks elleni bajnokin.
Egy meccs után kikerült a keretből
A 32 éves labdarúgó góllal hálálta meg a 46 éves szakember bizalmát, közel három év után talált újra kapuba Fradi-mezben. Mint a lefújás után elmondta, ezzel nagy kő esett le a szívéről, de nem lehet teljes az öröme, hiszen csapata 4-2-es vereséget szenvedett.
Botka Endre 68 percet játszott a Paks ellen, majd napokkal később, a Górnik Zabrze elleni Európa-liga-selejtezőre kikerült Borbély Balázs keretéből – helyére Kenan Kodro került be. Sokáig nem lehetett tudni a pontos okát annak, hogy a 32 éves védő miért nem ülhetett le még a kispadra sem azóta egyetlen mérkőzésen sem. Most azonban kiderült.
Hirtelen bevizesedett a lába
Többen kérdezték, hogy most hol vagyok
– jelentkezett be a közösségi oldalain a Ferencváros játékosa, aki elárulta, hogy kisebb sérüléssel bajlódik.
Teljesen hirtelen a combom beduzzadt, bevizesedett, még nem tudjuk, hogy miért. Ezért sem tudok edzésbe állni, mert meg kell találni az okát, hogy ez miért jöhetett most elő. Nyilván ez a legrosszabb. Amikor van egy izomsérülésed, amiről tudod, hogy beszakadt, elszakadt, annak megvan, hogy mennyi a gyógyulási ideje. De ezeknél a problémáknál viszont nem tudod, egyelőre tehát ott tartunk, hogy megtaláljuk a hiba forrását
– fogalmazott Botka Endre.


