Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKözel félév után játszott újra jobbhátvédet Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar válogatott középpályását az előző szezonban tíz mérkőzésen is a védelembe rakta Arne Slot, az új vezetőedzőnél, Andoni Iraolánál viszont a hétvégi, Nottingham Forest elleni mérkőzés volt az első alkalom, amikor a 25 éves labdarúgó hátrébb kényszerült játszani. Sőt, a csapat első számú jobbhátvédjének, Jeremie Frimpongnak a teljesítményét látva Liverpoolban már úgy gondolják a szakírók, Szoboszlai átmeneti megoldás lehet a védelem szélén.

Fotó: MI NEWS / NurPhoto
Szoboszlai Dominik jobbhátvéd lesz?
Szoboszlai Dominik a középpályán kezdett a Nottingham Forest ellen, de a mérkőzés végén már jobbhátvédként futballozott. A 25 éves magyar labdarúgónak nem volt idegen a szerepkör, Arne Slot irányítása alatt az előző szezonban – legtöbbször a védőket sújtó sérülések miatt –, tíz találkozón is a védelemben kapott helyet, és kiváló teljesítményt nyújtott. Szoboszlait az új vezetőedző, Andoni Iraola is kipróbálta már több poszton, a középpályán hatosként, nyolcasként és tízesként, de a védelemben most először szerepelt a baszk szakembernél. Az angol sajtó értékelései alapján egyébként most ebben a szerepkörben sem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani.
„Ez nem kívánságműsor”
Szoboszlai Dominik úgy tapasztalta, a középpályán játszani nehezebb, mint a védelem jobb oldalán, mert előbbi poszton minden irányba figyelni kell, elölről, hátulról, jobbról, balról is jöhetnek ellenfelek.
Ha jobbvédőt játszol, akkor jobb oldalról evidens, hogy nem jönnek, mert ott a nézők vannak. Előtted van az egész pálya, onnan mindent látsz. És mivel hozzá vagy szokva ahhoz, hogy folyamatosan nézned kell körbe-körbe a középpályán, hogy mi, merre, hány méter, ha kimész a szélére, úgy érzed, ez nyaralás. Van időd, látsz mindent, látsz mindenkit
– mondta a Liverpool magyar játékosa a két poszt közti különbségről egy februári interjúban.
Minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. Ahhoz kell alkalmazkodni a legmagasabb szinten, ami van. Ha csinálom, akkor rendesen csinálom. Most odamehetnék az edzőhöz, és mondhatnám azt, hogy nem szeretnék ott játszani. Ez nem kívánságműsor. Ha egy Liverpoolban futballozol és azt mondják, hogy jobbvédőt kell játszanod, akkor azt játszol. Az edző is tudja, hogy középpályán vagyok a legjobb, és ott vagyok a legjobb, de ha a csapatnak épp jobb oldalt van szüksége rám, akkor ott játszom, és ott is ugyanúgy a maximumot nyújtom
– nyilatkozta még Arne Slot irányítása alatt Szoboszlai Dominik.
Liverpoolban Szoboszlaiban látják a megoldást
Andoni Iraolának három meghatározó játékosa is van a két középpályás posztra, Szoboszlai Dominik, Alexis Mac Allister és Ryan Gravenberch. Sőt, a fiatal Trey Nyoni is nagyszerű teljesítményt nyújt ebben a szerepkörben. Ezért is gondolják most úgy Liverpoolban, hogy a csapat első számú jobbhátvédjének, Jeremie Frimpongnak a teljesítményét látva Szoboszlai lehet a megoldás.
Szoboszlai átmeneti megoldás lehet jobbhátvéd poszton. Jeremie Frimpong eddig küszködik ebben a szezonban, és a magyar válogatott csapatkapitánya jó alternatívát kínál, amíg Conor Bradley fel nem épül
– írja a Liverpool Echo szakírója. Míg a This Is Andfield arról ír, hogy a szurkolók is a védelembe követelik Szoboszlait.
Pályán kell lennie
Szoboszlai Dominik jobbhátvédként szerepeltetése mellett nemcsak az szól, hogy az előző szezonban a védelemben is kiváló teljesítményt nyújtott. Andoni Iraola döntésében az is szerepet játszhatott a Nottingham ellen, hogy Szoboszlainak a pályán kell maradnia, bármilyen poszton. A csapat egyik vezetőjeként szükség van a jelenlétére, arról nem is beszélve, ha a Liverpool szabadrúgáshoz jut. A 25 éves magyar játékos az elmúlt idényben háromszor is – az Arsenal, a Manchester City és a Tottenham ellen – úgy vette be az ellenfelek kapuját szabadrúgásból, hogy egyébként jobbhátvédként játszott.


