Nem Kylian Mbappé az egyetlen sztárfocista, akit szexuális zaklatással vádoltak meg, a világ legjobb labdarúgói közül korábban Cristiano Ronaldo is került már hasonló helyzetbe. A portugál világsztár ügye sokáig elhúzódott, ám végül sikerült tisztáznia a nevét, mivel a hölgy nem tudta bizonyítani az állításait - csak így akart pénzt kicsalni az ötszörös aranylabdástól. Voltak azonban olyan híres futballisták, aki nem tudtak kimenekülni a szorult helyzetből és még a börtönbüntetést sem úszták meg. A teljesség igénye nélkül következzenek a legmegdöbbentőbb szexbotrányok a nemzetközi labdarúgás világában.
Kezdjük a legfrissebb és legnagyobb port kavart esettel, Kylian Mbappé elképesztő történetével. A Real Madrid sztárcsatára október elején a barátai társaságában két napra Svédországba látogatott. A francia és kísérete a Stureplanon található nightclubba ment, ahol több emberrel is találkozott.
A szórakozóhelyen történtek után egy nő nemi erőszakkal vádolta meg a francia válogatott világbajnok támadóját, aki természetesen minden vádat tagad.
A rendőrség már nagy erőkkel nyomoz ellene és a bizonyítékok felkutatása során ruhákat foglalt le abban a szállodában, ahol Mbappé és barátai megszálltak.
A V elnevezésű klubban zajlott buliról az egyik meghívott lány, Julia Franzén később elárulta, hogy nem először találkozott Mbappéval, és gyakran vesz részt világsztárok hasonló partijain. Képekkel azonban a nő nem tudott szolgálni, mert az ilyen típusú bulikon az a bevett szokás, hogy a telefonokat az érkezéskor le kell adni és egy lezárt borítékba kerülnek.
Az egész ügy egyik kulcsmomentuma lehet, hogy kivételesen nem volt Mbappé mellett az állandó testőre,
akinek nemcsak az a dolga, hogy távol tartsa a sztártól a hívatlan vendégeket, hanem az is, hogy odafigyeljen rá, hogy soha ne kerülhessen ilyen helyzetbe. A testőr azonban ezúttal pihenőt kapott, ezért egy olyan férfire bízták a felügyeletet, aki többnyire csak a sztár Ethan nevű öccsére szokott vigyázni. Mbappé ügyvédje szerint védence az ilyen helyezetek elkerülése miatt sosincs egyedül, ám most mégis valaki hibázhatott, hiszen kirobbant ez a hatalmas botrány. Mbappé bűnöséggét nem sikerült bizonyítani, és a csatárt is sokkolta az ügyet övező hatalmas médiafelhajtás. A történet ezzel még szinte biztosan nem ért véget, a közeljövőben számítani lehet majd újabb fejleményekre.
Döbbenetes botrány robbant ki Törökországban, miután a közösségi médiában olyan felvételek kezdtek elterjedni, amelyeken az látható, hogy
a 61 éves játékvezető ellenőr, Orhan Erdemir szexuális viszonyt folytat a mindössze 24 éves bírónővel, Elif Karaarslannal.
A fiatal bírónőről azt lehet tudni, hogy korábban futballozott, de miután súlyos sérülést szenvedett, a játékvezetői pálya felé fordult. Mindemellett az Instagramon is aktív a dögös szőke nő, több százezer követővel rendelkezik a népszerű közösségi platformon, ahol kifejezetten szexi képeket is meg szokott osztani magáról. A botrányban érintett játékvezető ellenőr korábban a török élvonalban vezetett meccseket, ráadásul FIFA játékvezetői engedéllyel is rendelkezett. A Török Labdarúgó Szövetség a nyilvánosságra hozott felvétel elterjedése után nem hezitált, mindkét érintett felet azonnal felfüggesztette.
Erdemir szerint a szexvideót az engedélye nélkül terjesztették, és meggyalázták a becsületét a családja, a barátai és a játékvezetői közösség előtt. Karaarslant is sokkolták a történtek, a bírónő szerint ráadásul nem is ő látható a videón, azonban mindezt be kell bizonyítania.
A 10-szeres francia válogatott Benjamin Mendyt még 2021-ben vádolta meg először egy nő azt állítva, hogy a futballista egy évvel korábban megerőszakolta őt cheshire-i luxuslakásában, majd nem sokkal később egy másik nő is jelentkezett, ő azt vallotta, hogy a játékos 2018-ban erőszakolta meg.
Mendy mindent tagadott, a bíróság azonban elrendelte előzetes letartóztatását, a Manchester City pedig az ügy lezárásáig felfüggesztette.
A hátvédet végül felmentették a vádak alól, de miután 2021 őszén őrizetbe került, az angolok már nem utalták a fizetését. A még mindig csak 30 éves játékos 11 millió fontra perelte be az angol csapatot, a meghallgatásán pedig volt csapattársait is befeketítette.
"A Manchester City több játékosa, köztük a klub csapatkapitánya, mindannyian jelen voltak azokon a partikon, amelyeken részt vettem és amelyeknek én voltam a házigazdája.
Mindannyian ittunk alkoholt. Mindannyian alkalmi kapcsolatban álltunk nőkkel.
Mindannyian megszegtük a koronavírus miatti korlátozásokat. Ez nem menti fel a viselkedésemet, de úgy érzem, hogy nem tisztességes a Manchester City részéről, hogy csak engem emeltek ki" - mondta francia válogatott focista, aki jelenleg a Lorient csapatában futballozik.
Mendy név szerint nem említette a csapattársait, de az esküdtszék tagjainak átnyújtottak egy listát, amelyen szerepel Rijad Mahrez, Jack Grealish, Kyle Walker, John Stones és Raheem Sterling neve is. Ők mindannyian ott voltak ezeken a partikon az állítólagos incidensek estéin, de egyiküket sem vádolták meg semmivel.
A 41 éves, 126-szoros korábbi brazil válogatott sztár még 2022. december 30-án követte el a bűncselekményt, amikor a barcelonai Sutton Nightclub egyik mosdójában megerőszakolt egy nőt. A lány elmondása szerint a Barcelona korábbi focistája bedugta a kezét a fehérneműjébe, és megérintette őt. A rendőrségi nyomozás során később kiderült, hogy Alves és a nő körülbelül negyedórát töltöttek a mosdóban.
Ez idő alatt a brazil futballista nem csak fogdosta, hanem orális szexre is kényszerítette a nőt, majd miután az áldozat ellenállást tanúsított, Alves felpofozta és megerőszakolta.
A pályafutása során 43 trófeát nyerő futballsztár természetesen mindent tagadott, de a nyomozást követően a bíróság első fokon 4,5 év börtönre ítélte, míg további 5 évet felügyelet alatt kell töltenie. Tavaly februárban Alves először ismerte be bűnösségét, miszerint szexuális aktust végzett a nővel, de a megerőszakolás vádját tagadta. Hozzátette, eddig azért nem vallotta be a tettét, mert titokban akarta tartani a hűtlenségét felesége előtt.
A börtönben Alves futballmezeket írt alá, cigarettával kereskedett, aztán az az álhír kezdett terjedni róla, hogy öngyilkos lett. A brazil sztárfocista több mint fél évet töltött a fegyházban, majd védője kifizette az egymillió eurós óvadékot, melyet követően távozhatott. A fellebbezésről szóló végleges döntés meghozatala még két évig is eltarthat, Alves ellen 9 és fél évig távoltartási végzés lesz érvényben az áldozattal szemben. A világ legeredményesebb focistáját ezentúl ezzel a botránnyal fogják azonosítani, a Barcelona egykori sztárja örökre megbélyegzett szexuális bűnöző lett.
Dani Alves mellett nemrégiben egy másik brazil futballista is hasonló ügy miatt került börtönbe. A Real Madrid egykori sztárját, a százszoros brazil válogatott Robinhót 2017-ben azért ítelték el, mert az AC Milan futballistájaként 2013-ban a barátai kíséretében megerőszakolt egy 23 éves nőt egy milánói diszkóban.
Robinho, aki hosszas bírósági huzavona és szabadlábon töltött előzetes után márciusban vonult be végül egy brazíliai börtönbe, azt soha nem tagadta, hogy szexelt a nővel azon az estén, azt viszont határozottan állította, hogy a dolog beleegyezéssel történt.
Később egy barátja, Claytinho állt elő egy furcsa történettel, miszerint a lány mondta, hogy többükkel is szexelne, tehát egy orgiáról volt szó, ahol mindenki belegyezett a szexbe.
Robinho helyzetén ez sem segített, a bírósági ítélet értelmében a 40 éves brazil focistának a 9 éves börtönbüntetéséből 3 évet és 7 hónapot kell eltöltenie a maximális biztonsággal őrzött Tremembe börtönben,
ahol Brazília leghírhedtebb gyilkosait és bűnözőit tartják fogva. Ezt követően egy félig nyitott büntetőintézebe kerül majd, ahol tanulhat vagy dolgozhat napközben. Amennyiben ügyvédje fellebbezése sikeres lesz, a 3 év és 7 hónap a felére csökkenhet, így a brazil sztár hamarabb átkerülhet a kevésbé mostoha körülményeket biztosító fogházba.
Márciusban egész Argentínát megdöbbentette az a botrány, amelyben négy labdarúgó érintett, akik a vádak szerint megerőszakoltak egy sportújságírónőt. A történet San Miguel de Tucumán városában, az ottani Hilton szálló 407-es szobájában zajlott le. A négy futballista - José Florentín, Abiel Osorio, Braian Cufré és Sebastián Sosa - a Vélez Sarsfield játékosa volt, az eset akkor történt, amikor az argentin bajnokságban az Atlético Tucumán a Vélez Sarsfield csapatát fogadta.
A történet szerint a kapus, Sebastián Sosa meghívta a szállodai szobájába a 24 éves sportriporternőt. Amikor a nő belépett a Hilton szálló 407-es szobájába, nagy meglepetéséte Sosa mellett másik három játékost is ott talált. A lány előbb elfogyasztott néhány sört a focistákkal, majd az egyik futballista likőrrel kínálta.
A nő ma már egészen biztos abban, hogy ebbe a likőrbe keverhettek bele valamit, amitől előbb rosszul lett, majd teljesen elkábult.
Még arra emlékszik, hogy rajta kívül a kapus, Sebastián Sosa ivott ebből, ám a másik három focista csak úgy tett, mintha meginná a likőrt.
"Braian Cufré és José Florentín volt először az, aki megerőszakolt.
Cufré megragadta a hajamat és orális szexre kényszerített, miközben Florentín hátulról erőszakolt meg. Próbáltam segítségért kiáltani.
Sosa közben elaludt, hiszen ő is megitta a likőrt. Osorio pedig ült az ágyon és kéjes arccal nézte a velem történteket" - idézte fel a történteket a sportriporternő, aki az állítása szerint csoportos nemi erőszak áldozata lett, ugyanis az este folyamán Osorio is megerőszakolta.
A botrány kirobbanása után a Vélez Sarsfield vezetősége mind a négy focista szerződését felbontotta, majd maguk az érintett játékosok is megszólaltak az ügyben. A fizikai érintkezéssel kapcsolatban azt állították, hogy minden a lány beleegyezésével történt, a kábítószerrel vagy a kényszerítéssel kapcsolatban pedig minden vádat kategorikusan tagadtak.
A 33 éves angol focikapus, Michael Emery egy szállodai szobában múlatta az időt az érintett hölggyel, aki hat-hét sört elfogyasztott, és az első erőszakot követően teljesen eszméletlen volt, de a kapus továbbra is harapdálta. Emery azt vallotta, a nő nem mutatta semmi jelét annak, hogy boldogtalan lenne, amikor másnap reggel elhagyta a szállodai szobát. A St Albans Crown Bíróság meghallgatta a nemi erőszakkal vádolt játkost, aki azzal védekezett, hogy közös beleegyezéses szexet folytattak, ami furcsa érvelés, hiszen egy alvó nőről van szó, aki az aktus után arra ébredt, hogy a futballista harapdálja a bal combját és a mellét.
A nő állítása szerint kétszer felkiáltott, tudatta a férfivel, hogy nem akar szexelni, ennek ellenére Emery újabb nemi erőszakot követett el.
Amíg a sértett aludt, Emery a tudta nélkül meztelen fényképeket készített róla, és nem sokkal hajnali 4 óra előtt WhatsApp-on elküldte a csapattársainak,
ezzel az írott szöveggel: 'Ki akarja valaki próbálni?' - mondta a tárgyalás során bírónő, miféle gusztustalanságra vetemedett a vádlott.
A megerőszakolt nő először két barátjának vallotta be a történteket, majd 2021. májusában felkereste a háziorvosát, aki felmérte a sérüléseit, mintákat vett, és a szexuális zaklatás áldozatait segítő tanácsadó szolgálathoz irányította. A sértett 2021. augusztusában feljelentette a kapust, akit egy hónappal később letartóztattak.