A 38 éves futballista korábban Camila Angelo nagynénje, Iran Angelo férje volt, a nővel 12 évig alkotott egy párt. Három közös gyermekük is született; fiai, Ian és Tiago, valamint egy lányuk, Alice, akik az unokatestvérei az új feleségének. Hulk sokakat megdöbbentett, amikor 2019-ben elvált a feleségétől, majd nem sokkal később volt neje unokahúgába szeretett bele.
2020-ban már egy polgári ceremónián összekötötték az életüket, majd pénteken a fényűző esküvőre is sor került a futballista szülővárosában, Campina Grandében.
Hulk előző feleségének a testvére, Rayssa borzasztóan dühös volt az esküvő láttán, az interneten nem kímélte a brazil focistát és újdonsült nejét, akiket árulónak nevezett.
A mai napon történteket nehéz lenyelni. Ez egy olyan nap, amely megmutatja, milyen messzire mehet el az árulás, ha olyan emberektől kapjuk, akiktől a legkevésbé számítunk rá.
Ha anyám élne, biztos vagyok benne, hogy nem tudna elviselni ekkora szörnyűséget" - posztolta a dühös nő.
"Lehetetlen csapás ez és borzasztó látni, hogy egy unoka ilyen kegyetlen módon elárulja a családját. Igen, pontosan ma, hét évvel ezelőtt gyászoltuk édesanyám halálát.
És ami ma történt, az egyenesen hátborzongató látványt nyújtott. Óriási szégyen és szörnyűség" -
tette hozzá a csalódott asszony.
Hulk korábban a portugál FC Porto és az orosz Zenit csapataiban is megfordult, de légióskodott Japánban és Kínában is. A brazil válogatottban 49 alkalommal szerepelt, 2021 óta hazájában, az Atlético-MG együttesében futballozik.