Vágólapra másolva!
Dejan Sztankovics, a Ferencváros korábbi edzője negyedszer is apa lett, miután újdonsült felesége világra hozta kislányát, aki az Andela nevet kapta.

A 46 éves szerb szakembernek az első házasságából három fia született, név szerint Stefan, Filip és Aleksander. Sztankovics azonban 2023-ban 23 évnyi házasság után elvált a feleségétől, Ana Acimovicstól, majd 2024 utolsó napjaiban feleségül vette a nála nyolc évvel fiatalabb szlovén újságírónőt, Anita Bojanict.

Dejan Stankovics 2023 szeptembere és 2024 májusa között irányította a Ferencvárost. A szerb szakember az előző szezonban megnyerte a bajnokságot a Fradival, azonban a Paks elleni Magyar Kupa-döntőt elveszítette csapatával, a finálé másnapján pedig bejelentette, hogy távozik a klubtól, így a kispadra sem ült le a Fradi utolsó bajnoki mérkőzésén. 

ACF Fiorentina v UC Sampdoria - Coppa Italia
Sztankovics a válása miatt távozott a Fraditól?
Fotó: NurPhoto via AFP/Lisa Guglielmi

A szerb szakember a távozása után szinte azonnal aláírt az orosz Szpartak Moszkva csapatához. Az nem kérdés, hogy az orosz sztárcsapat busás fizetéssel kecsegtette Sztankovicsot, most viszont az is kiderült, hogy miért döntött a távozás mellett. 

Szerbiai források szerint Sztankovics azért távozott a Ferencvárostól, mert a válása során Ana Acimovics rengeteg pénzét elvitte, így pénzre volt szüksége, amit a moszkvai csapatnál megkapott. 

A válás okairól nem beszéltek, de vélhetően a távolság is befolyásolta kapcsolatukat, tekintve, hogy Sztankovics a szakmai elfoglaltságai miatt több mint öt éve külön élt a feleségétől.

Sztankovics tehát új életet kezdett, most pedig a három fia után született egy kislánya is, aki az Andela nevet kapta.

„Boldogok vagyunk. Külön öröm, hogy Andela erre a nagyszerű ünnepre, Vízkeresztre érkezett” – idézi a szerb Hello Magazine a Fradi korábbi edzőjét, aki hangsúlyozta, hogy az anyuka és a baba is remekül vannak. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!