Alig néhány hete búcsúztatták el az aktív sporttól Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt, aki mint a minden idők legeredményesebb magyar atléta a címeinek és érmeinek kijáró ünneplésben részesült, miután immár hivatalossá tette a visszavonulását.
A napokban azonban szintén róla szóltak a Vas megyei hírek, mégpedig azért, mert kiderült, hogy az olimpiai bajnok egy ételfutár cégnél vállalt munkát. Voltak többen is, akik ezt gúnyosan fogadták, amire most saját közösségi oldalán válaszolt Pars Krisztián, számol be a VAOL, a Vas megyei online híroldal.
"Esetleg, ha valaki még nem olvasott ma híreket…igen dolgozom😂"
A sportoló a hastageket is jól megválogatta: #nemszégyenamunka #vanakineksemmisemjó - jegyezte be a bejegyzés mögé.
Pars azt már Nyugat.hu híroldalnak erősítette meg, hogy futárkodás mellett főállású apa is, és mivel így délelőtt tíz óra után van pár szabad órája, késő délután szintén, és úgy gondolta, hasznosan tölti el az idejét.
A szombathelyi Dobó SE-nél 2024. október 21-én járt le a munkaszerződése, így azóta munkanélküli volt, amit nem sokáig tudott elviselni, így már januárban munkát keresett, és január 22-én szerdán munkába is állt a futárcégnél. Az olimpiai aranyért kapja az életjáradékot, de azután nem fizetnek tb-járadékot, igaz, adózni sem kell.
Elárulta azt is, hogy napi 5-6 órát dolgozik, és, ha jól osztja be az idejét akkor egész jól tud keresni a munkával. Nem hívja fel magára a figyelmet, elmondása szerint a pár másodperces "átadás-átvétel" során nem is nagyon ismerik fel az ügyfelek.