Vágólapra másolva!
Camila Giorgi olasz hivatásos teniszezőnő, aki tavaly májusban vonult vissza a profi sporttól, és december végén lett 33 éves.

Giorgi majdnem két évtizedig játszott magas szinten, egészen pontosan 2006–2024 között volt profi teniszes, és pályafutása során három WTA- és öt ITF-versenyt nyert meg egyéniben. 2011-ben volt először Grand Slam-tornán, ekkor Wimbledonban a selejtezőből feljutva esett ki az első fordulóban. Rá egy évre aztán szintén kvalifikálta magát a főtáblára, és akkor már egészen a negyedik körig jutott, legyőzve két kiemeltet is a torna alatt. Legjobb Grand Slam-eredménye a 2018-as wimbledoni teniszbajnokságon elért negyeddöntő volt.

Az egyéni világranglistán a legjobb helyezése a 26. hely volt, amelyet 2018. október végén ért el. Pályafutása során többek között Caroline Wozniackit, Marija Sarapovát és Viktorija Azarankát is sikerült legyőznie.

Még nincs vége, a folytatáshoz kérjük, lapozzon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!