A gigantikus mellű Holly Sonders - aki Holly Niederkohr néven 1987. március 3-án született az ohiói Marysville-ben - golfrajongó családba született, édesanyja visszavonult golfbajnok.
Nem meglepő módon Holly már hétéves korában megnyerte első golftornáját. Tehetsége hamar megmutatkozott, és középiskolai ösztöndíjat szerzett.
A Michigan State Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol kommunikáció szakon végzett, miközben négy éven át a női golfcsapat tagja volt. Az egyetem után Holly gyorsan építette karrierjét a médiában.
2011-ben, mindössze 23 évesen csatlakozott az NBC Golf Channel csapatához, ahol a népszerű "Morning Drive" című műsor egyik műsorvezetője lett. Hamarosan a csatorna egyik legnépszerűbb személyiségévé vált. 2014-ben a FOX Sportshoz szerződött,
ahol az Egyesült Államok Golf Szövetségének (USGA) eseményeiről tudósított, valamint NFL mérkőzések pályaszéli riportereként is dolgozott.
Holly Sonders magánélete sem volt mentes a viharoktól. 2011-ben eljegyezte Erik Kuselias, akivel együtt dolgozott a Golf Channelnél. Házasságuk azonban botrányokkal teli volt, és 2016-ban válással végződött. Később rövid ideig Kliff Kingsburyvel, az Arizona Cardinals vezetőedzőjével randizott, majd 2019 decemberében eljegyezte a szerencsejátékos, Dave "Vegas Dave" Oancea, de ez a kapcsolat is véget ért 2020-ban.
Végül az olimpiai bajnok ökölvívó, Oscar De La Hoya oldalán találta meg a boldogságot 2021-ben, akivel a mai napig egy párt alkot.
Holly Sonders karrierje is folyamatosan fejlődik. 2023-ban elindította az Exposed Sportz nevű ligát, ahol nők versenyeznek - meglehetősen szokatlan módon - félmeztelenül. Nincs kétségünk, hogy Holly Sonders a jövőben is a figyelem középpontjában marad.
Íme, Holly Sonders legszexibb fotói: