Még csak január 14-et írunk, de alighanem megvan az év legőrültebb futballsztorija.
Az olasz élvonalban szereplő Lazio hétfőn ugyanis kirúgta a klub kabalaállatát, egy gyönyörű sast, több mint egy évtizede röptető Juan Bernabét.
A madarász vesztét az okozta, hogy mindenkinek meg akarta mutatni büszkeségét, a vadiúj implantátummal ellátott péniszét, így a közösségi médiában kezdte el reklámozni, hogy hol tart ma már az orvostudomány.
A Lazio vezetését érthető módon sokkolta alkalmazottuk tette, és tekintve az ügy komolyságát, azonnali hatállyal ki is rúgták Bernabét, aki azonban határozottan kiállt a magamutogatása mellett.
"A meztelenség teljesen normális dolog. Én magam is egy nyitott szellemiségű, nudista családban nőttem fel" - hozta fel érvként.
Az 56 éves spanyol solymász nem most kerül először bajba a római klubnál, 2021-ben ugyanis felfüggesztették egy időre nyíltan vállalt, de még a közismert jobboldali beállítottságú klubnak is kínos szélsőjobbos nézetei miatt. Ennek egyik látványos bizonyítéka volt egy Inter elleni rangadó végén a pályán bemutatott fasiszta karlendítés.
Bernabeu, akinek családfájára szerencsére nem csapott le a meccsek előtt a karján ülő sas, talán ismét sikeres lesz egy másik területen, ha már szexuális teljesítményének felturbózása miatt vállalta a beavatkozást.