Az úgynevezett snüsszt úgy kell elképzelni, hogy az őrölt dohányt sóval, vízzel és különböző ízesítő anyagokkal keverik össze, a keveréket kis apró tasakokba töltik és a felső ajak, illetve az íny közé helyezik, így rágás nélkül szabadít fel a szájban nikotint. Hassane Kolingar éppen a csapattársa, Ibrahim Diallo esküvőjén vett részt, amikor használta ezt a füstmentes dohányterméket, ám kiderült, hogy a szervezetére kifejezetten rossz hatással volt, ugyanis a francia rögbijátékost szívrohammal kellett kórházba vinni.
"Amikor odaértem az esküvőre, egy snüsszt ragasztottam az ínyemre, és leültem, miközben vártam a menyasszonyt és a vőlegényt.
Nem illegális, van benne dohány, de szerintem igazi sz.r. Egy ponton kitört belőlem a nevetés, és azonnal nyomást éreztem a mellkasomban" -
emlékezett vissza a tavaly nyáron történtekre Kolingar.
"A szívem nagyon hevesen vert, erősen izzadtam, csillagokat láttam. Azt hittem, csak leesett a vércukorszintem, és hogy ne tegyem tönkre a szertartást, félrehúzódtam.
Azonban olyan érzésem támadt, mintha valaki tűket szurkált volna a fejembe. Nagyon erős fájdalmaim voltak, gyakorlatilag szívrohamot kaptam" -
árulta el a rögbisztár.
Kolingar egészen pontosan tachycardiában szenvedett, vagyis rendkívül magas lett a pulzusa, a szíve túl gyorsan vert, ezért műtétre volt szüksége, hogy eltávolítsák a szívén keletkezett heget. A 26 éves játékos azóta felépült, és decemberben már vissza is térhetett a pályára.
A snüssz a profi sportolók, különösen a labdarúgók körében az utóbbi időben jelentősen elterjedt, egy 2024-es angol tanulmányból kiderült, hogy csaknem minden ötödik profi futballista használja a dohányterméket. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban egyre szélesebb körben használják, a futballistákra gyakorolt hatásait eddig még hivatalosan nem vizsgálták.