Valenciában minden évben március 14-19. között rendezik meg a Las Fallas nevű fesztivált. A névnek semmi köze a férfi nemi szervhez, ünnepséget, illetve azokat a hatalmas papírbábukat jeleni, melyeket az ünneplő tömeg örömmámorban éget el az öt nap során.
A bábuk túlnyomó részt olyan közszereplőket ábrázolnak, akik megérdemlik, hogy egy jót nevessünk rajtuk, így rendre találni politikusokat, művészeket és sportolókat is köztük. Nem akarnak itt senkit bántani, aki meg nem bír el egy kis humort, az meg csak sírjon a sarokban.
A spanyol szurkolókkal, sőt magukkal a spanyolokkal is rendszeresen konfrontálódó, a szurkolók mellett néha még az országot is rasszistának tartó Vinícius Jr. aligha lesz boldog, amikor meglátja az őt ábrázoló papírbábut, főleg azok után, hogy nem is olyan régen már összeakaszkodott a Valencia szurkolóival.
Részben ennek, részben pedig a brazil sztárcsatár örökös jajongásának állít emléket Victor Navarro helyi művész Viníciust az Aranylabda helyett egy rakás aranysz**ral a kezében ábrázoló alkotása.
A szobor egyébként az fesztivál kezdetéig a helyi Tudományos és Művészeti Múzeum előtt lesz kiállítva a többi hasonló alkotással együtt és még az is lehet, hogy el sem lesz égetve. A bábuk közül kettőt ugyanis az erre kiírt szavazás során megmenthetnek a helyiek, ill. a fesztivál látogatói, így azok bekerülnek a múzeumba, írja a Yahoo Sports.
A Las Fallas fesztivált egyébiránt 2016 óta a kulturális világörökség részeként tartja számon az UNESCO.