Vágólapra másolva!
A Salt Bae néven ismert török séf, Nusret Gökce több mint két év után végre bocsánatot kért azért, amit a 2022-es katari focivébé döntője után a pályára lépve művelt, egyúttal ígéretet tett a következő világbajnoksággal kapcsolatban is.

A török sztárséf, Nusret Gökce, aki páratlan technikával képes besózni egy steaket, 2022. december 18-án került a futballvilág haragjának középpontjába, amikor az argentin-francia vb-döntő után egyszer csak feltűnt a Kalifa Nemzetközi Stadion gyepén, hogy a világbajnoki trófeával és a győztes argentin csapattal fotózkodjon.

Salt Bae hiába van jóban évek óta Gianni Infantino FIFA-elnökkel (és talán Messivel is), ez a viselkedés még a kopasz svájcit is megdöbbentette. A szabályok ugyanis szigorúan kimondják, hogy illetéktelenek nem léphetnek a pályára, azt pedig drákói szigorral figyelik, hogy ki érintheti meg a 18 karátos arannyal borított, becslések szerint 17,7 millió fontot (kb. 8,6 milliárd forintot) érő trófeát. A FIFA szabályai szerint ez jog ugyanis csak egy nagyon szűk kört, jelesül a vb-győzteseket és a rendező országok államfőit illeti meg.

Több mint két évvel a gyalázatos tett után a török sztárséf végre hajlandó volt elismerni, hogy hatalmas hibát követett el, egyúttal ígéretet tett arra is, hogy ez nem fog még egyszer előfordulni.

"Szeretem Argentínát és szeretem a focit. 

A katari incidens egyértelműen és csakis az én hibám volt. Nem ismertemt a szabályokat, de most már tisztában vagyok velük.

 Sokaknak tetszett, amit csináltam és sokaknak nem, de ez most már nem érdekel. Követni kell a szabályokat, és megígérem, hogy a 2026-os foci-vb-n nem fogom megérinteni a vb-trófeát. A stadionban természetesen ott leszek (a döntőn), de nem nyúlok a trófeához" - mondta a török az Arabian Business című lapnak.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!