Sydney Thomas akkor került a figyelem középpontjába, amikor a régóta várt Jake Paul-Mike Tyson bokszmeccsen ringlányként közreműködött a szorítóban. Az egykori nehézsúlyú világbajnok visszatérése egyébként is nagy szenzációnak számított - főként annak fényében, hogy 30 évvel fiatalabb bunyós ellen állt ki -, a 21 éves szépség pedig csak fokozta a látványvilágot.
Saját bevallása szerint a Jake Paul egyhangú pontozásos sikerével véget ért meccs alaposan megváltoztatta az életét, egy csapásra rengetegen megismerték.
"Egészen őrületes. Az életem a semmiből a feje tetejére állt a meccs után. Ez egy vad utazás volt, ugyanakkor nagyszerű. Tudtam, hogy ha belevágok ebbe, akkor némi figyelmet kapok majd, de nem hittem volna, hogy ilyen mértékben. Teljesen felülmúlta a várakozásaimat" - árulta el Thomas, aki az Alabamai Egyetem hallgatója.
Diplomát fogok szerezni menedzsment és vállalkozás-gazdaságtanból. Szeretnék valamikor saját vállalkozást indítani, abszolút ebben gondolkodom,
de egyelőre az is boldoggá tesz, ha a sportok és az ökölvívás közelében maradhatok" - tette hozzá Thomas, aki a vasárnapi Super Bowlt felvezető szombati eseményen sztárok társaságában töltötte az estét New Orleansban.
A modellként és influenszerként is tevékenykedő szépség a közösségi médiában több mint 800 ezres követőtáborral rendekezik, dögös alakját gyakran mutogatja a rajongói legnagyobb örömére.