A 41 éves ökölvívó a motorjával közlekedett Santa Fe városában, amikor egy 200 km/órával száguldó Renault Clióval ütközött. A becsapódást követően Maidana 150 métert repült a levegőben, majd egy nedves fűvel borított árokban landolt.
Úgy érzem, mintha újjászülettem volna. Nem emlékszem semmire a balesetből.
Bár nem vesztettem el az eszméletemet és ébren voltam, csak arra emlékszem, amikor megérkeztem a kórházba. Most pihenek és folytatom a regenerációt a hátamat és a mellkasomat ért erős ütések miatt" - nyilatkozta sokkoló balesete után az argentin, akinek csodával határos módon egyetlen csontja sem törött el.
„Magam sem hiszem el. 150 métert repültem, és nincs csonttörésem vagy bármi más. A motor megmentette a lábamat, mert oldalról kaptam az ütést.
A motornak van egy kiálló bukócsöve, ezért nem zúztam a lábam az autónak, különben mindenem eltört volna. Csoda volt, hogy túléltem egy ilyen sebességű ütközést
- tette hozzá az egykori bokszbajnok.
Marcos Maidana 2011 és 2012 között a WBA szuperkönnyűsúlyú, 2013 és 2014 között pedig a WBA váltósúlyú bajnoki címét birtokolta, pályafutása során a legendás Floyd Mayweatherrel is összecsapott.