Az 1990-es években Romário világklasszis játékosnak számított, a korszak egyik legjobb befejező csatára volt. Legnagyobb sikereként a brazil válogatottal 1994-ben világbajnokságot nyert, Európában a PSV Eindhoven, a Barcelona és a Valencia csapataiban is megfordult, de légióskodott az Egyesült Államokban, Katarban és Ausztráliában is. Pályafutása során több mint 700 gólt szerzett - saját bevallása szerint 1000-nél is többet -, a futballnál pedig csak egy dolgot élvezett jobban: a gyönyörű nők társaságát.
A most 59 éves focilegenda mindig is imádta a nála jóval fiatalabb bombanőket, nemrég pedig azzal került a címlapokra, hogy egy 21 éves diáklánnyal, Alicya Gomesszel szűrte össze a levet, akivel a 2024-es brazíliai önkormányzati választásokon ismerkedett meg.
A Rióban szenátorként tevékenykedő Romário először októberben mutatkozott a nyilvánosság előtt a nála 38 évvel fiatalabb barátnőjével, amikor Mariah Carey koncertjén buliztak együtt.
Gomes akár a lánya is lehetne a világbajnok futballistának, akinek a különböző kapcsolataiból összesen hat gyermeke született.
2018-ban Romáriót a brazil média nemes egyszerűséggel szexőrültnek nevezte, mivel az oroszországi világbajnokság előtt a válogatott csatárának, Gabriel Jesusnak azt tanácsolta, hogy sokat szexeljen,
mert az majd segíteni fog neki abban, hogy minél több gólt szerezzen. 2022-ben a vb-győztes futballsztár arról beszélt, hogy a szexuális élete mindig is nagyszerű volt, és a meccsek előtt is rendszeresen lefeküdt a feleségével.
Néha a meccsnapokon otthon maradtam, távol a csapat többi tagjától. Ha kanosan ébredtem, lefeküdtem a feleségemmel, aztán mentem a meccsre.
A pályán nyugodtabbnak és felszabadultabbnak éreztem magam tőle" - árulta el őszintén az egykori futballsztár.
Korábbi barcelonai csapattársa, az aranylabdás Hriszto Sztoicskov is csak megerősíteni tudta a brazil csatár szexfüggőségét. „Romáriót csak két dolog érdekelte: a futball és a szex. Kicsapongó életmódja, az állandó jövés-menése gondot okozott a feleségének" - mondta a bolgárok korábbi klasszisa.
A Barcelona korábbi sztárja háromszor volt nős, és négy különböző nőtől született hat gyermeke. Első feleségétől, Monica Santorótól 1995-ben vált el, miután beismerte, hogy a házassága alatt számtalan viszonya volt más nőkkel. A gólerős csatár egy évvel később feleségül vette Danielle Favattót, ám ezúttal sem fogta vissza magát, több alkalommal is félrelépett, ami végül ahhoz vezetett, hogy 2001-ben elváltak. Egykori válogatottbeli csapattársa, a kétszeres aranylabdás Ronaldo elmondása szerint Romáriót az sem zavarta, ha éppen egy kontinenstornán szerepelt a nemzeti csapattal.
„1997-ben, a Copa América alatt Romário meggyőzött, hogy szökjünk ki együtt a szállodából. Elsőként mászott át a kerítésen, én pedig követtem.
Az utca másik oldalán egy taxi várt ránk, és jó társaságban töltöttük az éjszakát, de ennél többet nem mondhatok
- árulta el Ronaldo, aki pályafutása során szintén nem vetette meg a féktelen bulizást.
Romário legutóbb 2002-ben kötött házasságot, abban az évben Isabelle Bittencourt brazil modellt vette feleségül, akitől született egy Down-szindrómában szenvedő lánya, a most 19 éves Ivy Faria. Bittencourttal 12 évig voltak házasok, aztán Romário harmadszor is elvált, majd egymás után cserélgette a fiatalabbnál fiatalabb barátnőket.
Tavaly a 34 éves Maria Geusiane Santosszal hozták hírbe, akivel egy Rio de Janeiróban töltött éjszaka során találkoztak, előtte pedig a nála 25 évvel fiatalabb influenszerrel, Marcelle Ceolinnal alkotott egy párt. A hírek szerint hét hónapig tartó kapcsolatuk idején a hat gyermeke közül Romário néhányat be is mutatott neki. Korábbi kedvese, Ana Karoline Nazario 31 évvel volt fiatalabb a brazil focistánál, aki a szemrevaló énekesnővel, Dixie Prattal is járt - a fiatal lány akkoriban még csak tinédzser volt.
Kicsapongó életmódja mellett Romário a pályán igazi nagyágyúnak számított, klubjaiban és a brazil válogatottban is számolatlanul lőtte a gólokat. Karrierjét Brazíliában kezdte, és összességében a hazájában volt a legsikeresebb, de a Vasco da Gama csapatában mutatott teljesítménye miatt Európában is felfigyeltek rá. A gólerős focista az 1980-as évek végén a PSV Eindhovenbe szerződött, amelynek színeiben 1988 és 1993 között 149 mérkőzésen 128 gólt szerzett. Hollandiában háromszor nyert bajnoki címet és ugyanennyi alkalommal lett kupagyőztes, egykori edzője, Guus Hiddink így jellemezte a csatárt:
„Valahányszor a szokásosnál idegesebbnek látott egy-egy mérkőzés előtt, odajött hozzám és megnyugtatott, hogy gólt fog szerezni. Általában tízből nyolcszor így is tett".
1993-ban Romário a Barcelonához szerződött, ahol a legendás Johan Cruyff volt az edzője, valamint olyan zseniális játékosok voltak a csapattársai, mint Hriszto Sztoicskov, Michael Laudrup vagy éppen Ronald Koeman. Egyik legemlékezetesebb mérkőzésén mesterhármast lőtt a Real Madrid elleni, 5-0-ra megnyert El Clásicón, első barcelonai szezonjában pedig gólkirályi címet szerzett és a bajnokság megnyeréséhez segítette klubját.
Az AC Milan ellen 4-0-ra elbukott BL-döntő keserű élmény volt Romário számára, ám 1994 nyarán pályafutása legnagyobb sikerét érte el, amikor a brazil válogatottal megnyerte az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságot.
A nemzeti csapat sztárcsatára öt gólt szerzett a vb-n: mindhárom csoportmeccsen, majd a negyed- és az elődöntőben is betalált, így az olaszok elleni, tizenegyesekkel megnyert döntőt követően megválasztották a torna legjobb játékosának.
A vb-győzelem utáni szezonja viszont már nem sikerült olyan jól a Barcelonában, ezért úgy döntött, hazatér Brazíliába. Karrierje jelentős részét a hazájában töltötte, majd egy rövid időre visszatért Európába a Valenciához, ám a spanyol csapatnál nem járt sikerrel, mindössze 12 meccsen lépett pályára. Pályafutása kései szakaszában légióskodott Katarban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is, majd 2009 novemberében a riói állami másodosztályban érdekelt América-RJ színeiben lépett pályára utoljára a bajnoki címet jelentő találkozón.
Romário klubszinten 893 mérkőzésen 690 gólt szerzett -
nem sok futballistának van ennél több gólja, Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek már sikerült megelőzniük -, a brazil válogatottban pedig 71 találkozón 55-ször volt eredményes. Romário számára talán nem is kell annál nagyobb elismerés annál, minthogy minden idők egyik legjobb labdarúgóját, Diego Maradonát is sikerült lenyűgöznie.
Nagyszerű befejező volt, nem sok hozzá hasonló csatárt láttam. Gondolkodás nélkül beválasztanám őt az álomcsapatomba
- mondta róla az argentin legenda.
Romário a visszavonulása után, 2009-ben vette át a Rio de Janeiró-i másodosztályban szereplő America-RJ csapatának sportigazgatói posztját, majd politikai pályára lépett. A brazil válogatott korábbi sztárja 2010-ben parlamenti képviselő lett, 2014-től pedig Rio de Janeiro szenátoraként dolgozik a helyi liberális pártot képviselve.
A futball és a politika egyaránt piszkos terület, de a politika azért sokkal rosszabb. Egyelőre kevesebb időt töltöttem itt, mint a futballban, ám már most látom, hogy sokkal piszkosabb
- nyilatkozta egy korábbi interjújában.
A játékosként is szókimondó és temperamentumos Romário számára a politikai pályán a legfőbb inspirációt Down-szindrómával küzdő lánya jelentette, valamint a futballt övező korrupció elleni küzdelem vágya is hajtotta.
„Szeretnék síkra szállni a jobb minőségű egészségügyért, sportért és oktatásért. Ezek mindenkinek kell, hogy járjanak. Jó politikus vagyok, örömmel dolgozom.
A pályán ügyesen verekedtem át magam a védőkön, a politikában ugyanezt teszem a korrupt politikusokkal, akik lehúzzák az országot.
Hamar világossá tettem, hogy nálam ez így megy, nem is próbált megzsarolni senki" - mondta korábban Romário, aki a FIFA-t és a Brazil Labdarúgó Szövetséget többször is élesen bírálta, az utóbbi ellen folytatott harcban elmondása szerint még a rendőrségnek és az FBI-nak is küldött bizonyítékokat.
A világbajnok focilegenda továbbra is imádja a labdarúgást, tavaly meglepő bejelentést tett, amikor közölte, hogy 58 évesen visszatér a pályára, hogy az America-RJ csapatában - amelynek jelenleg a klubelnöke - együtt játszhasson a 30 éves fiával. Romário a 2-0-ra megnyert meccsen végül nem lépett pályára, de a találkozó így is emlékezetes maradt számára.
A brazil futball történetének egyik legjobb csatára elképesztően színes életet él, ugyanis amellett, hogy folyamatosan fiatalabb nők társaságát élvezi, a politikai életben is fontos ügyekért küzd, valamint szeretett focicsapatának az elnökeként is tevékenykedik. Romário 59 évesen is bombaformában van, bohém életmódja, szenátori szerepvállalása és a futball iránti töretlen szenvedélye miatt pedig bőven ad rá okot, hogy Brazíliában továbbra is legendaként tekintsenek rá.