Hiába él gyönyörű helyen, a Balatonra néző Kőröshegyen Kerepeczky György, ha a Honvéd csapatával az 1980-as években négy bajnoki címet és egy Magyar Népköztársaság Kupát nyerő egykori focista szó szerint nyomorogni kényszerül. A szerencsétlen sorsú egykori játékostárs helyzetéről természetesen tudnak volt csapattársai, azonban, ahogy azt Nagy Antal a Metropolnak elmondta, hiába próbálnak segíteni Kerepeczkyn.
„Persze, rég óta tudok, tudunk róla. Garaba Imre, korábbi kispesti csapattársunk a legnagyobb kapocs, hiszen ő nyaranta a Balaton parti településen tölti az idejét, nem messze Gyuritól van a nyaralója. Nem csak mi, a játékosok, hanem a szurkolók is bedobták magukat, higgyék el szeretnénk még jobban segítségére lenni, de az az igazság, hogy Gyuri nem igazán akar változtatni. De azért figyelünk rá! Komolyan mondom, nagy fájdalom nekünk is, hogy ilyen körülmények között él” – mondta az egykori 32-szeres válogatott Nagy Antal.
Pénzt, ruhákat és minden mást juttatnak el rendszeresen Kerepeczkynek, de Nagy meglátása szerint az egykori játékostárs, már „átlépett egy határt”.
„Szenzációs emberke, belevaló srác volt, igazi, jó értelemben mondva, aranyos csibész. De sajnos, ameddig mások tudták hol a határ, ő nem igazán törődött a holnappal. Élte az életét, aztán ez lett a vége. Bátran mondom, nincs olyan összejövetel, ahol ne esne szó róla. Segítenénk neki, de nagyon nehéz. Persze nem adjuk fel, sokat gondolunk rá, és arra, mit tehetnénk még érte” – tette még hozzá Nagy Antal.