Tia Emma Billingert, azaz az OnlyFans, leginkább erotikus tartalmakat kínáló oldalon csak Bonnie Blue néven ismert könnyű erkölcsű kisasszonyt még május elején tiltotta ki stadionjából a Premier League-ben szereplő Nottingham Forest. Bonnie ennek ellenére már két hete is megpróbált visszaszivárogni a City Groundra, de az éber biztonságiak akkor lekapcsolták, amin persze a művésznő felháborodott.
Hősnőnket azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyen könnyen feladja a harcot.
Vasárnap a Chelsea ellen játszotta utolsó bajnokiját a Forest, méghozzá hazai pályán, ami ismét lehetőséget kínált Bonnie Blue-nak, hogy a lelátón kínálja portékáját.
Ezúttal már ravaszabb volt, ugyanis a vendég szektorban, kék Chelsea-mezbe bújva vegyült el a tömegben.
Csakhogy a nottinghami biztonságiak sem aznap érkeztek a 6.20-assal, egészen gyorsan kiszúrták a kitiltott a személyt a lelátón, és rögtön intézkedtek is, Bonnie Blue-t kivezették a lelátóról, miközben ő továbbra is lelkesen és félreérthetetlen mozdulatokkal próbálta üzletkötésre bírni a londoni vendégeket.
A közjáték vagy az eddig hűséges Forest-drukkernek gondolt Bonnie Blue árulása rányomta bélyegét a hazai csapat játékára, amelyik 1-0-s vereséget szenvedett, így végül a Bajnokok Ligája helyett csak a Konferencia-ligában indulhat, miközben a Chelsea megkaparintotta magának az egyik utolsó még kiadó BL-helyet.