Aligha van olyan autószerelő műhely és középkorú családapa Nagy-Britanniában, aminek és akinek a falán ne lett volna kiragasztva legalább egy kihajtós Lucy Pinder poszter valamelyik népszerű férfimagazinból a kétezres évek elején. Említett hölgy ugyanis akkor volt pályafutása csúcsán, magára valamit is adó pucér csajos magazin biztos, hogy legalább egyszer megmutatta őt a címlapján.
Minden bizonnyal sikerült rávilágítanunk a fentebb írtak valóságtartalmára.
A 41 éves, 165 centi magas barna szépség az angliai Winchesterben született, egy kőhajításnyira Southamptontól, így nem csoda, hogy gyerekkera óta a 'Sotonnak drukkolt és második otthona lett a St. Mary's. Az első meg a férfi magazinok borítója lett, ugyanis nem volt nehéz felfedezni ellenállhatatlan szépségét és tökéletes testi adottságait.
Így aztán a 20-as éveiben olyan országszerte népszerű férfimagazinok címlapján és beltestében szerepelt, mint az FHM, a Nuts vagy a Loaded. Az FHM egy időben a világ 100 legszexisebb nője között tartotta számon. Szerepelt a brit Celebrity Big Brother valóságshow-ban és a népszerű Soccer AM tévés műsorban is. Tavaly augusztus óta pedig annak a Russell Martinnak a párja az egykori modell, aki 2024-ben visszajuttatta a Szenteket a Premier League-be! És, aki mellett akkor is kitartott, amikor az újonc csapnivaló szezonjának közepén Martinnak mennie kellett a St. Mary Stadionból.
Ami eddig a 'Soton-drukkerek kiváltsága volt, az a következő idényben már a Rangers-szurkolóké lesz, ugyanis Martint június elején a glasgow-i csapat edzőjévé nevezték ki, így Lucy Pinder is délről északra teszi át a székhelyét.