Összesen tizenhat milánói, vegyesen AC Milan- és Internazionale-szimpatizáns foci ultrát ítélt bizonyított maffiakapcsolatok miatt kettőtől tíz évig terjedő börtönbüntetésre egy milánói bíróság. A tárgyalást és az ítéletet is gyorsított eljárásban intézte a bíróság, méghozzá extrém szigorú biztonsági intézkedések mellett a milánói San Vittore börtönben.
A legsúlyosabb büntetést az Inter ultráinak korábbi vezetője, Andrea Beretta kapta, aki beismerte, hogy tavaly szeptemberben ő gyilkolta meg Antonio Belloccót, aki nem csak az 'Ndranghetában töltött be magas tisztséget, de az Inter ultrái között is.
A Milánóban elítélt ultrák az Olaszország déli, Calabria tartományából kinövő és mára tulajdonképpen az egész kontinenst behálózó 'Ndrangheta maffiacsoport üzelmeiben vettek részt, írja a Reuters brit hírügynökség.
Június 19-én további három gyanúsított tárgyalására kerül sor. A vád szerint az elítélt, illetve ítéletre váró szurkolók, egyfajta magánhadseregként működtek, kiszolgálva a maffia és szélső jobboldali csoportok megrendeléseit.
A tárgyalás ideje alatt, amolyan elrettentésként, mintegy 200 Milan-drukker várakozott a börtön épülete előtt, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a letartóztatott társaikkal.