A kolumbiai testépítő bajnokot, Zunilda Hoyos Mendezt és a férjét is holtan találta meg a rendőrség a spanyolországi Costa del Sol régióban található bérelt házukban.
Zunilda Hoyos Mendezt kalapácsütésekkel gyilkolták halálra, a férjére pedig a fürdőszobában talált rá a rendőrség.
A 46 éves Jarrod Gelling testén szúrt sebeket találtak, a nyomozás szerint a férfi öngyilkosságot követhetett el, előtte pedig minden bizonnyal ő végezhetett a saját feleségével.
A 43 éves Zunilda, aki Amynek nevezte magát, szombat óta eltűnt, miután Dubaiból Costa del Solra repült. A rokonai úgy jellemezték a testépítő bajnoknő férjét, hogy egyik napról a másikra vált agresszívvé, és szerintük azért gyilkolhatott, mert a nő közölte vele, hogy válni akar.
Zunilda unokahúga, Yuleydis a Sur című málagai lapnak elmondta, hogy nagynénje egy térdműtétet követően Jarrodnak akart segíteni, mielőtt Portugáliába utazott volna versenyezni, majd miután a válás mellett döntött, egyedül ment vissza Kolumbiába.
„A nagynéném számára ez volt az utolsó utazás, a búcsú.
Az agresszív viselkedése miatt döntött úgy, hogy elválik a férjétől. Egyszer már szakítottak, és egy ideig külön voltak, de aztán újra összejöttek, hogy megpróbálják megoldani a dolgokat, bár a bántalmazás folytatódott”
– mondta a gyászoló rokon.
A kolumbiai „She-Hulk”-nak becézett Zunilda Hoyos Mendez a hazájában többszor volt bajnok, és a 2021-es NPC Worldwide latin-amerikai testépítő bajnokságon érte el egyik legnagyobb sikerét, a nívós versenyen a második helyen végzett.
A 43 éves sportolónő halálával kapcsolatos nyomozás még zajlik, egyelőre nincs rá elegendő bizonyíték, hogy a gyilkosságot valóban a férje követte volna el.