Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A népszerű belga sörmárka, a Stella Artois fényűző gálaesetet szervezett New Yorkban, amelyen sztárvendégek sora jelent meg. Köztük volt David Beckham és Marija Sarapova is, akikről egy nem túl szokványos közös fotó is felkerült a közösségi médiába.

A rangos eseményen rengeteg sztár tette a tiszteletét, a Manchester United legendája, David Beckham, valamint a korábbi világelső teniszcsillag, Marija Sarapova is köztük volt. Az öt éve visszavonult orosz klasszis több képet is megosztott a New York-i gálaestről, egy közös fotó erejéig pedig az Inter Miami társtulajdonosával is vidáman pózolt.

Marija Sarapova ma már boldog családanya és sikeres üzletasszony
Marija Sarapova ma már boldog családanya és sikeres üzletasszony 
Fotó: Neil Hall / MTI/EPA

Marija Sarapova és David Beckham közös fotója

Sarapova az Instagram-oldalán lepte meg közel 5 milliós követőtáborát egy ritkán látható fotóval, amelyen Beckhammel az oldalán pózol. Az egykori focista kezében egy pohár, a korábbi Grand Slam-bajnoknál pedig egy üveg Stella Artois sör található, és szemmel láthatóan remekül érezték magát az amerikai eseményen. Beckham egy ideje a belga sörmárka nagykövete, több reklámban is feltűnt, köztük abban a promóban, amely a Super Bowl előtt jelent meg – ebben a videóban a hollywoodi sztárszínész, Matt Damon társaságában szerepel.

 Köszönöm ezt a tökéletes estét. Volt benne hamburgerevés kést, villát használva, egy mentalista, aki trükkökkel nyűgözött le minket, 

és különleges emlékek, melyeket érdemes volt átélni. Ó, és David Beckham emlékeztetett arra, hogy ki nyerte a Tökéletes Kiszolgálás-kihívást Londonban” – írta a közösségi oldalán Sarapova.

A teniszvilág korábbi szexszimbóluma egyesben ötször nyert Grand Slam-tornát, öt éve vonult vissza az aktív sporttól. A Nemzetközi Teniszhírességek Csarnokába is beválasztották, manapság sikeres üzletasszony és boldog családanya.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!