1995. február 10-én született a golfozónő, aki a szépség és a tehetség tökéletes kombinációja. Már 12 évesen kvalifikálta magát az amerikai női nyílt bajnokságra, mint a legfiatalabb golfozó, aztán 15 évesen, 2010 júniusában vált profivá. Lexi Thompson eddig 13 profi győzelmet és számos más díjat szerzett a pályafutása alatt, így nem is csoda, hogy rendkívül rövid időn belül nagy feltűnést keltett a golf világában. Korábbi eredményeiből szemezve, 2014-ben az ANA Inspiration versenyen az 1. helyet szerezte meg, 2014-ben az LPGA Championship versenyen a 17. helyet, a 2014-es U.S. Women’s Open versenyen a 7. helyet, a 2012-es Women’s Open versenyen a 17. helyet, 2013-ban pedig az Evian Championship versenyen a 3. helyet.

Fotó: Lexi Thompson Instagram-oldala
A szexi golfozónő 2025-ben is ütőt ragadott
Thompson korábban elárulta, miért nem tudta kihagyni a lehetőséget, hogy részt vegyen a Founders Cupon, amely a túra 75. évfordulóját ünnepelte. „A Foundersnek köszönhető, hogy ma itt lehetünk és részt vehetünk az LPGA Touron” – mondta a 30 éves játékos. „Ők azok a nők, akik megalapították a túrát, ezért szerencsésnek és megtiszteltetésnek tartjuk, hogy itt játszhatunk. Ráadásul ez csak körülbelül három órányira van az otthonomtól, szóval könnyű utazás.”
A Rolex ranglistán az 55. helyen álló játékos később részt vett a Chevron Championship megmérettetésen, a KPMG Women’s PGA Championship versenyen, és ott volt a U.S. Women’s Openen is a nyáron.












