Szoboszlai Dominik gólt lőtt és gólpasszt adott, de a Liverpool 3-2-re elbukta a Manchester United elleni rangadót az Old Traffordon. A Vörös Ördögök szurkolói nem győztek hálát mondani a mérkőzés után a csapat legdögösebb szurkolónőjének, Therese Gudmundsennek, aki a helyszínen buzdította kedvenceit, és mint kiderült, szerencsét hozott Michael Carrick együttesének.

Fotó: instagram.com/thereseutd/
A Manchester United legszexisebb szurkolónője miatt nyert a csapat?
A Liverpool elleni találkozót a Sir Alex Ferguson tribünről nézte végig a norvég szépség, és úgy tűnik, ez volt az első mérkőzése az Old Traffordon november óta. A szexi drukker az Everton elleni 1-0-s vereséget látta ezt megelőzően legutóbb – ekkor még Rúben Amorim irányította a csapatot –, de azóta Ázsiában utazgatott. Gudmundsen ezen a hétvégén tért vissza, jelenlétével pedig máris szerencsét hozott, Szoboszlaiék nagy bánatára. A United-szurkolók a közösségi médiában nem győztek hálálkodni a skandináv bombázónak a meccs után.
Az aurádnak köszönhetően nyertünk”
– írta egy drukker. „Köszönjük, hogy szerencsét hoztál nekünk, lenyűgöző vagy” – jegyezte meg egy másik rajongó.
A Manchester Unitednek történő szurkolás mellett imád utazni a norvég szépség, aki rendszeresen tűnik fel egzotikus helyszíneken, és előszeretettel oszt meg magáról bikinis fotókat a közösségi oldalán.
Íme, néhány szexi fotó az ellenállhatatlan Therese Gudmundsenről:














