Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ez komoly? A női világelső, Arina Szabalenka ismét a figyelem középpontjába került a Rolad Garroson, de ezúttal nem csak a játékával, hanem a pályán viselt ékszereivel is. A fehérorosz klasszis összesen mintegy 86 ezer euróra (kb. 33 millió forint) becsült nyakláncokban lépett pályára pár nappal azután, hogy a teniszezők egy csoportjával együtt a Grand Slam-tornák bevételeinek igazságosabb elosztásáért szólalt fel.

A tenisztársadalomban egyre erősebben zajlik a vita arról, hogy a Grand Slam-tornák bevételeiből jelenleg mindössze körülbelül 15 százalék jut a játékosoknak: Arina Szabalenka és több élversenyző – köztük Jannik Sinner – azt szeretnék elérni, hogy ez az arány 22 százalékra emelkedjen, ami jobban közelítene más nagy sportligák, például az NBA vagy az NFL gyakorlatához, ahol a játékosok részesedése jóval magasabb.

Szabalenka luxusékszerekben harcol a nagyobb bevételért
Szabalenka luxusékszerekben harcol a nagyobb bevételért
Fotó: Instagram/Arina Szabalenka

Nem hiteles Arina Szabalenka?

A kritikusok azonban gyorsan rámutattak az ellentmondásra: miközben a játékosok nagyobb bevételi részesedést követelnek, Szabalenka a Centre Court-on olyan luxusékszerekben játszott,

 amelyeket szakértők összesen 86 ezer euróra, sőt egyes partneri szerződések alapján akár 127 ezer euróra is becsülnek. A három nyaklánc és egy pár fülbevaló egy New York-i ékszermárka, a Material Good együttműködésének részeként került hozzá.

Érdekesség, hogy ez az összeg szinte megegyezik azzal a pénzdíjjal, amelyet első fordulós ellenfele, Jessica Bouzas Maneiro a kiesés után hazavihetett.

Sabalenka ugyanakkor visszautasítja a kritikákat, miszerint a követelései ellentmondásosak lennének. Szerinte a kezdeményezés nem róla szól, hanem a ranglista hátsóbb helyein szereplő játékosokról, akik sokszor nehezebben tudnak megélni a profi teniszből.

Nem igazán érzem a súlyát. Inkább az a fontos, hogy jól érezzem magam a pályán”

 – mondta az ékszerekről, hozzátéve, hogy eredetileg még több láncot is viselt volna, de azt már túlzásnak érezte.

A világranglista-első szerint a megjelenés és az önbizalom is szerepet játszik a teljesítményben, ezért nem tartja problémásnak, ha valaki stílusosan lép pályára – még akkor sem, ha közben komoly pénzügyi viták zajlanak a sportág jövőjéről.

A történet így egyszerre szól luxusról, sportpolitikáról és arról a kérdésről, hogy hol húzódik a határ a profi sportolók bevételei és a közvélemény elvárásai között.

A hihetetlenül szexi teniszezőnő, Arina Szabalenka

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!