A szervezők elsősorban a magas költségek miatt úgy döntöttek, hogy az eddigi kilencről hétre csökkentik a szakaszok számát. Egy csapat 12 helyett 9-11 versenyzőből állhat. A 60 láb hosszú hajók helyett viszont nagyobbak, 70 lábasak (21,30 m) vehetnek részt a viadalon.
A látványosabb és izgalmasabb küzdelem érdekében változik a pontozás is. Nemcsak az egyes etapok végén értékelik a vitorlások teljesítményét, hanem a részszakaszokon és a rajtnál is. A mezőny 2005-ben is Southamptonból indul - akárcsak a VOR elődjének számító Whitbread vetélkedés során mindig -, de az még nem dőlt el, hogy hol lesz a cél. A tavaly júniusban zárult verseny befutója Kielben volt.
A címvédő német Illbruck egyébként jelezte, hogy nem áll rajthoz a következő alkalommal.