Vágólapra másolva!
Érkeztek a hírek Pakisztánból, és mi örültünk, hiszen július 19-én és 20-án kilenc magyar hegymászó kapaszkodott fel a Föld tizennegyedik legmagasabb hegyére. A Gashebrum II a hatodik nyolcezres csúcs, melyen magyarok jártak és az első, ahol magyar hölgyek. Ám a fény mellett mindig megjelenik az árnyék is.

Siker, mégpedig olyan, amihez hasonló kevés akad a honi expedíciós kalendáriumban. Tizenegy hegymászóból kilenc már elérte a 8034 méteres csúcsot, és a tervek szerint a Várkonyi házaspár újra próbálkozik, míg a többiek a szomszédos Gasherbrum I-re (Hidden Peak) igyekeznek. Hogy a második csúcs sikerül e vagy sem, még nem tudni, de a csapat rátermettsége bizakodásra ad okot. Akár megmásszák azonban az említett második hegyet, akár nem, a magyar Gasherbrum-expedíció már így is az egyik legeredményesebb nyolcezres vállalkozás, ha nem a legeredményesebb! Ilyen arányban még sohasem jártak csúcson egyik expedícióban sem.

1990-ben a második nyolcezresen, a Cho Oyun, tizenhatból tizenegy (közülük tíz magyar) mászó jutott fel a csúcsra. A 2002-es negyedik és egyben első sikeres magyar Mount Everest-expedícióban számszakilag nem, de eredmény szempontjából kiváló teljesítmények születtek, hiszen az első megmászáson túl (Erőss Zsolt), új magyar oxigénpalack nélküli magassági rekord született, és mind az öt hegymászó nyolcezer, illetve jóval nyolcezer méter fölé mászott!

Az idei pakisztáni expedíció azonban statisztikailag mindezeken túltesz, sőt ha a Gasherbrum I-en is tiszteletüket teszik a mieink, hihetetlen eredményekkel zárják majd a túrát. Persze egy fontos kitételnek még meg kell felelniük, azaz mindenkinek haza kell épségben érkeznie, de erre, a gondos és alapos felkészülés és taktika miatt minden esélyük megvan. Ez volt a fény.

És mi az árnyék? Az expedíció rendkívül szűk anyagi bázissal gazdálkodhat, olyannyira, hogy a lemenet finanszírozásából hiányzik másfél millió forint. A probléma megoldása egyelőre még várat magára, az itthoni háttércsapat gőzerővel keresi a támogatókat. Talán ezt a cikket is elolvassák olyanok, akiknek lehetőségük van a segítségadásra, esetleg ismerőseik körében terjesztve a hírt megoldást találhatnak erre az égető kérdésre. Égetőre, mert a levonulás a hónap végén elkezdődik, és egyelőre csak a kezünket tudjuk széttárni tehetetlenül. Segítsünk, ha tudunk, ennek a minden dicséretet megérdemlő társaságnak!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!