Játék
Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!Sima, 126-104-es győzelmet aratott a bajnoki címvédő Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely a Denver Nuggetsszet páholta el. A mérkőzés hőse Kobe Bryant volt, aki a 32 pontjából 20-at az első negyedben ért el, amikor a 42-24-es részsiker gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. Shaquille O'Neal 19 pontot szórt. A Lakers utolsó nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, az utolsó, szerdai fordulóban a Golden State ellen búcsúzik az alapszakasztól. A gárda már csupán az ötödik vagy a hatodik helyen végezhet, így a hét végén kezdődő playoffban a Dallas, Minnesota, Portland trióból kaphat ellenfelet.
Meglepő győzelmet aratott a Chicago Bulls, amely hazai környezetben alaposan meglepte a Philadelphiát, amelynek így az utolsó fordulóban nagyon kapaszkodnia kell a Washington ellen, nehogy kiessen a Keleti főcsoport első négy helyezettje közül. A Sixers az első negyedet 35-18-ra elveszítve már csak kapaszkodott az eredmény után, de még Allen Iverson 42 pontja sem tudott csodát tenni. "Sohasem gondoltam volna, hogy az utolsó játéknap dönt majd a rájátszásbeli pozíciónkról" - nyilatkozta elkeseredetten a dobógép a 115-106-os vereséget követően.
Eredmények:
Toronto Raptors - Miami Heat 99-103 (26-19, 25-29, 26-21, 22-34)
Ld.: M. Petersen 33, R. Alston 19,... J. Williams 10 (17 lep.), illetve R. Butler 19, M. James 15
New York Knicks - Indiana Pacers 93-109 (26-23, 28-33, 14-23, 25-30)
Ld.: S. Anderson 13, L. Nailon 13, illetve R. Artest 23, J. O'Neal 23
Chicago Bulls - Philadelphia 76ers 115-106 (35-18, 24-30, 33-30, 23-28)
Ld.: J. Crawford 33, E. Curry 31, illetve A: Iverson 42, E. Snow 17
Houston Rockets - Memphis Grizzlies 97-86 (31-18, 23-22, 19-19, 24-27)
Ld.: S. Francis 19, C: Mobley 18,... J. Posey 16 (15 lep.), illetve S. Battier 15, J. Williams 12
Portland Trailblazers - Phoenix Suns 120-102 (28-30, 38-23, 36-21, 18-28)
Ld.: Z. Randolph 27, B. Wells 21, illetve J. Johnson 26, A. Stoudemire 18
Los Angeles Lakers - Denver Nuggets 126-104 (42-24, 27-17, 34-32, 23-31)
Ld.: K. Bryant 32, S. O'Neal 19, J. Pargo 18, illetve J. Howard 19, M. Camby 17 (14 lep.), S. Williams 15 (10 assz.)