A Senators kalamajkáiról mi is írtunk már, ezek közül a leghíresebb az a Twitter-botrány, ami miatt két játéksonak is távoznia kellett a csapattól. Igaz, az egyik értintett, a világ egyik legjobb játékosa, Erik Karlsson saját maga kérte, hogy cseréljék el.
A Senatorstól idén nem vártak sokat a szakértők, pont az ilyen ballépések, valamint az újjáépülés fázisa miatt, de arra nem sokan számítottak, hogy így is sikerül a címlapokra kerülniük.
A csapat október végén egy nyugati idegenbeli túrán vett rész október végén, és az Arizona Coyotes elleni mérkőzés előtti edzésre néhányan taxival mentek.
Chris Wideman, Matt Duchene, Dylan DeMelo, Alex Formenton, Chris Tierney, Colin White és Thomas Chabot közös autót hívtak, majd beszállás után elkezdték megvitatni a klub hányattatásait, javarészt az edzők nyakába varrva.
Marty Raymond segédedzőt szidták a leginkább, aki az előző évben az emberelőnyös, az idei szezonban viszont már az emberhátrányos helyzetekért felel. Tavaly a Senators 16,6%-ban használta ki a fórjait, ami a 31 csapatos liga 27. helyére volt elég, míg idén az emberhátrányok 68,8%-át bekkeli ki a csapat, amivel utolsó előtti.
Elmondható tehát, hogy Raymond nem tartozik a szakma krémjéhez, Duchene pont ezen élcelődik az autóban:
"Marty Raymond, az NHL történetének egyetlen edzője, akinek egy naptári évben összejöhet a liga legrosszabb emberelőnye és emberhátránya is."
A játékosok erre nevetésben törnek ki, Wideman pedig így kontrázik: "Észrevettétek (már ha egyáltalán figyeltek), hogy a videóelemzéseknél sosem mondja, hogy mit kellene csinálnunk, nem tanít, vagy ad tanácsot, csak elmondja, hogy éppen mi történik?"
Duchene válasza:
"Na ez meg a másik. Soha nem változtatunk semmin, egyáltalán minek vannak akkor videóelemzések? Mondjuk én már vagy három hete nem is figyelek."
És ez csak egy kiragadott részlet az ötperces videóból, ahol az edzők aztán kapnak hideget-meleget.
A taxisofőr elküldte a felvételt az Ottawa Sunnak, amely nem volt rest és azonnal publikálta. A játékosok jogi lépéseket fontolgatnak, hiszen magánbeszélgetést rögzítettek a tudtuk nélkül. Azóta egy hivatalos közleményben elnézést kértek a stábtól, meglátjuk, milyen következményekkel jár az eset.