A villámcsapást túlélt alkoholista sztársportoló története

Vágólapra másolva!

Babe Ruth, Cy Young, Joe DiMaggio, vagy a jelenkor legnagyobb sztárjának tartott Otani Sohei nevét alighanem még azok is hallották már, akik nem követik a baseballt. Azonban az MLB történetében kevés olyan játékos volt, mint Ray Caldwell, akibe egyszer meccs közben belecsapott a villám, de csodával határos módon túlélte, sőt, utána még megnyerte a meccset a csapatának. Lássuk, hogyan lett egy alkoholista sportolóból Amerika legendája!

Március 18-án kezdődött az észak-amerikai profi baseball-liga, a Major League Baseball (MLB) 2025-ös szezonja. Ennek kapcsán idézzük fel a sportág történetének egyik legelképesztőbb történetét, ami egy pályafutása végén járó alkoholista baseball-játékoshoz köthető.

Ray Caldwell, alkoholista — Ray Caldwell a baseball történetének legjobb játékosa is lehetett volna, ha nem lett volna alkoholista
Fotó: Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára

Óriási tehetség és masszív alkoholista volt

Raymond Benjamin Caldwell 1888. április 26-án a pennsylvaniai Corydonban született, ahol ma már csak kevesebb mint 300 ember él, mivel a Kinzua-gát és az Allegheny folyó víztározójának megépítése során 1965-ben úgy elöntötte a víz a települést, hogy gyakorlatilag megsemmisült. Abban az időben a válás ritka volt, Caldwell mégis elvált szülők gyerekeként nőtt fel. Édesapja miniszter volt a tengerentúlon, majd később Európába költözött, az édesanyja később újraházasodott és hozzáment egy távíróhoz. Caldwell imádta a mostohaapja, Lewis Archer szakmáját, és még profi karrierje során is dolgozott vasúti távírónál a holtszezonokban.

Bár Caldwell lélegzetelállító tehetség volt, viszonylag későn, 22 évesen vált profivá. A McKeesport Tubers csapatánál eltöltött rövid idő alatt meggyőzte a New York Highlanders – ma már New York Yankees – vezetőségét, így 1910 szeptemberében leigazolták.

Caldwell ütni és dobni is világszínvonalon tudott, bár a baseball kezdeti időszakában megszokott volt, hogy egy dobó más posztokon is játszott. New Yorkban gyorsan a csapat második számú kezdődobója lett, a zsenialitását pedig gyakran megmutatta – már ha a pályán volt, ugyanis a tehetségét beárnyékolta a felelőtlen hozzáállása és az alkoholizmusa.

A baseball-játékosokat rendre pulóverben és összekulcsolt kézzel fotózták a múlt évszázad elején
Fotó: Corbis via Getty Images

Folyamatos eltiltások és pénzbüntetések

A „karcsú" becenevű 190 centis játékos a második szezonjában súlyos vállsérülést szenvedett, a gondok pedig ezt követően kezdődtek. Egészen a 1914-es szezonig küzdött különböző karproblémákkal, a hosszú ideig tartó kihagyás miatt motiválatlanná vált, innentől pedig szinte egyenes út vezetett nála az alkoholhoz.

Akkor jelent meg az edzéseken, a mérkőzéseken és az összetartásokon, amikor éppen kedve volt hozzá, de az idegenbeli meccseket rendre kihagyta és inkább tivornyázott helyettük.

A Highlanders először ezt egy 250 dolláros bírsággal és eltiltással jutalmazta. A szurkolóktól is megkapta az örökké alulteljesítő játékos címet, ami után összeszedte magát és 1914-ben pályafutása legjobb szezonját produkálva 17-9-es mérleggel zárt, 1,94-es ERA-val (a dobó ellen elért pontok átlaga). Az idény során viszont többször összetűzésbe került a csapat akkori edzőjével, Frank Chance-szel, a klub pedig számtalan eltiltással és pénzbüntetéssel sújtotta a helytelen viselkedése miatt.

Az 1914-es szezon után Caldwell egyértelműen a liga sztárja lett, a szurkolók még verset is írtak róla. A szezon vége felé aztán Caldwell arra kérte a csapattulajdonost, Frank Farrellt, hogy vonjon vissza egy pénzbüntetést, ami az éves fizetésének jelentős részét tette ki. A csapatnál attól tartottak, hogy Caldwell a korábbi csapattársaihoz, Russ Fordhoz és Hal Chase-hez hasonlóan távozni fog és aláír a Buffalo Buffedshez, így inkább beleegyeztek a bírság eltörlésébe. A Hírességek Csarnokába 1946-ban bekerült legendás Frank Chance viszont úgy érezte, hogy ezzel csorbult a tekintélye, ezért egy év után lemondott a vezetőedzői posztról.

A New York Yankees egykori sztárját egy villámcsapás tette halhatatlanná
Fotó: Detroiti Nyilvános Könyvtár

Chance távozása után a New York Yankees akkori viszonylatban óriásinak számító 9 ezer dolláros szerződést ajánlott Caldwellnek. Utólag azonban már valószínűleg megbánták, hogy amikor lehetőségük lett volna rá, nem cserélték el az edzéseket részegen látogató Caldwellt Walter Johnsonra, aki később négyszer nyerte meg a Word Series-t és a sportág történetének egyik legnagyobb játékosa lett.

A kicsapongásai ellenére az 1915-ös idény is jól sikerült Caldwell számára, összesen 19 meccset hozott le a dombon győztesen, és ő lett az első dobójátékos, aki sorozatban három mérkőzésen ütött hazafutást.

A következő idénytől viszont a teljesítménye fokozatosan halványulni kezdett, először zárt negatív mérleggel egy idényt (5-12), így úgy döntött szünetet tart a karrierjében. A meglehetősen balhés játékos ez idő alatt is hallatott magáról, ugyanis az újságok arról számoltak be, hogy Caldwell álnéven lépett pályára Panamában, ahová szó nélkül elutazott fél évre. A szurkolók ezt követően nyíltan kritizálni kezdték a vezetőséget, hogy miért hagyják, hogy a legjobban fizetett játékosuk azt csináljon, amit csak akar.

A csapatnak azonban nem igazán volt ellenszere erre. Amikor a következő szezonban az öntörvényű játékos egy hét késéssel jelent meg a csapat edzésén – nem meglepő módon részegen – hiába büntették meg 100 dollárra, néhány hónappal később ismét megszegte a kijárási tilalmat az egyik mérkőzés előtt, sőt meg sem jelent a pályán másnap. Ezért aztán tíz napra eltiltották, de ez inkább csak olaj volt a tűzre.

A St. Louis Browns elleni idegenbeli győzelmet követően nem kevés alkohol kíséretében alapos ünneplésbe kezdett, ám még aznap letartóztatták, mivel egy Lucy Dick nevezetű nő azzal vádolta meg, hogy ellopta a gyémánt gyűrűjét. A vádakat aztán ejtették, miután Caldwell visszaadta az ellopott ékszert. Bár kissé érthetetlen, miért folyamodott lopáshoz, lévén hatvanszor többet keresett, mint amennyit a gyűrű ért, de nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a bíróság előtt találta magát abban az évben.

Az alkohol mellett a nőknek sem tudott ellenállni, s miután elhagyta a családját, a felesége beperelte, mert nem fizetett tartásdíjat.

Ray Caldwell szinte folyton ittasan látogatta az edzéseket
Fotó: Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára

Az MLB 1918-as szezonja lerövidült az első világháború miatt, Caldwell azonban megúszta a besorozást, mivel csatlakozott egy hajóépítő céghez, amely lehetővé tette számára, hogy a szezon során még baseballozzon. A gond ezzel csak az volt, hogy a Yankees nem engedélyezte a távozását. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A világhírű New York-i klubnál ezért úgy döntöttek, hogy megválnak a problémás játékostól, aki a liga negyedik legjobb dobóátlagával bírt akkoriban. Ezt követően a Boston Red Sox-hoz került, de egy pocsék kezdés után 1919 nyarán kirúgták.

Caldwell MLB-csapatai:

New York Yankees (1909–1918) – akkoriban még Highlanders néven szerepelt csapat.
Boston Red Sox (1919) - mindössze 11 meccsen játszott
Cleveland Indians (1919–1921) - pályafutása legnagyobb sikerét itt érte el

Villámcsapás után még megnyerte a meccset a csapatának

Caldwell akkor már a tizedik szezonját töltötte az MLB-ben, s bár korábban a liga egyik legnagyobb dobójának tartották, a legtöbb csapat a rossz hírneve miatt vonakodott a szerződtetésétől. A szezon közepén aztán a Cleveland Indians – ma már Guardians – esélyt adott az akkor 31 éves dobónak, aki igazi világsztár lett az első meccse után.

A clevelandi Progressive Field stadion, ahol több mint száz éve valóságos csoda történt
Fotó: Getty Images via AFP

Az 1919. augusztus 24-én mintegy 20 ezer szurkoló előtt rendezték a Philadelphia Athletics elleni mérkőzést, ám aligha gondolta bárki is a kezdés előtt, hogy egy földöntúli csoda szemtanúi lesznek. A nem túl eseménydús meccs vége felé megjelentek a viharfelhők az Erie-tó fölött. A távolban több villám is cikázott, de a Cleveland játékosait ez nem igazán zavarta, hozzá voltak már szokva a szeszélyes időjárási körülményekhez.

Aztán váratlanul az egyik villám a játéktéren csapott a földbe. A robbanás óriási rémületet okozott a League Parkban.

A feljegyzések szerint akadt olyan, akinek szó szerint az égnek állt a haja, a zűrzavarban pedig fejvesztve menekültek a drukkerek. A játékosok közül többen is apró áramütést érzékeltek a stoplijukon keresztül, míg a Cleveland catcherje, Steve O'Neill azonnal elhajította az arcvédő maszkját.

@cbssports Ray Caldwell was BUILT DIFFERENT 😤 #mlb #mlbmoments #fypシ #foryoupage #xyzbca #sportsstories #builtdifferent #viral ♬ original sound - CBS Sports

Néhány másodperc után nyolc pályán lévő Indians játékos jelezte, hogy jól van, azonban az új csapattársuk mozdulatlanul feküdt a hátán, széttárt karokkal. A villám közvetlenül a pálya közepén álló Caldwellt találta el. A játékosok azonnal a segítségére siettek, de az első, aki hozzáért nyomban felugrott, mivel az eszméletlenül fekvő test kisebb elektrosztatikus kisüléseket produkált.

Amikor már kezdte mindenki elkönyvelni, hogy Caldwell meghalt, akkor a játékos csodával határos módon magához tért és újra talpon volt.

Hihetetlen ujjongás tört ki a stadionban, de senki nem mert közel kerülni az újonchoz, aki égési sérüléseket szenvedett a mellkasán – igaz, ez csak később tűnt fel neki. A játékvezetők kórházba akarták küldeni, de mivel nem voltak fájdalmai, ezért ragaszkodott hozzá, hogy a pályán marad és befejezi a meccset. Végül visszaállt a dombra és kiejtette az Athletics utolsó játékosát, így 2-1-re megnyerve új csapatának a meccset. Ezzel nemcsak beírta magát a baseball történelmébe, de igazi ikonná is vált, amit jól mutat, hogy az Egyesült Államokban még képregény is megjelent róla.

A meccs után Caldwell úgy nyilatkozott a sajtónak a villámcsapásról, hogy olyan volt, mintha valaki közvetlen közelről teljes erővel fejbe csapta volna egy fadeszkával.

Az életét alighanem annak köszönheti, hogy a közvetlen közelében becsapó villám elektromossága a baseballsapka tetején található fémgombot vette célba, majd a testén áthaladva a cipő stoplijain keresztül távozott. Ez azonban nem bizonyított, az orvosok pedig a mai napig nem tudnak pontos magyarázatot adni a villámcsapás okozta tünetekre, ami akár szívmegállás, zavartság, görcs, szédülés, izomfájdalom, süketség, fejfájás, emlékezetkiesés, vagy személyiségváltozás is lehet.

Az emberi test nem egy elem, nem tud áramot vezetni. De túl lehet élni a villámcsapást, viszont abban nem vagyok biztos, hogy mindenki képes lenne utána még a pályán maradni egy baseballmeccsen

– mondta korábban John Jensenius, az amerikai országos meteorológiai szolgálat egykori alkalmazottja az ESPN-nek. Hozzátéve, hogy az eső és az izzadság is közrejátszhatott abban, hogy Caldwell túlélte a villámcsapást.

Villámlás a Toronto Blue Jays és a Tampa Bay Rays összecsapásán
Fotó: Getty Images via AFP

Három héttel azután, hogy belecsapott a villám, Caldwell úgy hozta le a Yankees elleni meccset, hogy korábbi csapata egyetlen ütést sem tudott szerezni ellene. Az 1920-as idényben aztán a bajnoki címmel feltette a koronát a pályafutására. Ehhez mondjuk az MLB hathatós segítsége is kellett, ugyanis ebben az évben betiltottak egy bizonyos dobótechnikát, viszont 17 kiválasztott játékosnak mégis engedélyezték a használatát, köztük Ray Caldwellnek is.

Kötelező volt berúgnia minden meccs után

A sporttörténelemben alighanem nincs még egy olyan játékos, akinek a szerződésébe foglalták, hogy minden meccs után be kell rúgnia kötelező jelleggel. Eleinte maga Caldwell sem akarta elhinni, mert azt gondolta, csak elírták a szerződésben foglaltakat, pedig

a záradékban az állt, hogy annyira le kell magát innia, hogy másnap ne legyen képes megjelenni a csapatnál.

A következő napokon csupán annyi volt a dolga, hogy fusson pár kört a pálya körül, illetve hogy segítse a dobásaival az ütőjátékosok edzését, majd a meccsen pályára kellett lépnie, és ez így ment hétről hétre. Noha ezzel inkább el akarták venni a kedvét az ivástól, őrülten hangzik, de valami működött. Caldwell ugyanis abban a szezonban 10 vereség mellett 20 győzelmet hozott össze a Clevelandnek, amely a szezon végén története során először megnyerte a World Seriest.

Aztán két szezon után a Clevelandtől is kirúgták alkoholproblémákra hivatkozva. A távozása után még egy évet maradt a profik között, aztán 12 évet lehúzott alacsonyabb ligákban. Nem sokkal azután, hogy 43 évesen negyedszer is megnősült, felhagyott a baseballal, bár végleg csak két évvel később, 1933-ban vonult vissza. Később csaposként és távíróként is dolgozott, valamint gyerekeket tanított baseballozni. Annak ellenére, hogy a legendás dobójátékosnak milyen életstílusa volt - ráadásul a villám is belecsapott - meglehetősen hosszú életet élt, 1967-ben, 79 évesen halt meg.

Pályafutása során 292 alkalommal hagyta el győztesen a pályát, s bár tehetsége alapján akár Babe Ruth magasságaiba is érhetett volna, a kalandos élettörténete miatt így is az MLB alkoholista szuperhőse lett – vagy legalábbis a baseballtörténészek kedvenc történelmi alakja.