Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szereplő csapattulajdonosok szavazást kezdeményeztek egy új, európai bajnokság indításáról.

Egy ideje már téma a kosárlabdában egy profi liga létrehozása Európában, amely elősegítené a sportág fejlődését a kontinensen. Az NBA és a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) már tavaly nyár óta intenzív tárgyalásokat folytat egy évente megrendezésre kerülő európai verseny, vagy egy NBA által működtetett bajnokság indításáról.

Európai bajnokságot indíthat az NBA
Fotó: Getty Images via AFP

A Sportico információi szerint az NBA tulajdonosok fontolgatják egy 8-10 csapatos európai bajnokság lehetőségét, amiről a héten fognak szavazni. A lap szerint az új versenysorozat akár négy helyet is biztosítana olyan Euroligás csapatok számára, mint a spanyol Real Madrid, vagy a görög Olympiakosz.

A javaslat szerint a franchise jogok legalább 500 millió dollárért kelhet el olyan városokban, mint London és Párizs.

Az új bajnokság 50 százalékban az NBA-é lenne, míg a másik felét az új csapatok tulajdonosai birtokolhatják.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!